a világból

Egyszerre szép gondolat és jó megvalósítás a BBH ügynökség három gyakornoka által kiötlött kampány, amely a New York-i hajlékatlanok helyzetére hívja fel a figyelmet. Az Underheard In New York projekt négy hajléktalan férfit követ a nagyváros utcáin, akiknek az ügynökség emberei mobiltelefont adtak, a kapcsolódó Twitter-felhasználókon keresztül pedig szó szerint láthatjuk azokat, akik egyébként láthatatlanok. A kampány nagyban hasonlít a nemrég bemutatott francia Samusocial-projektre, ám itt a képek helyett a szöveges üzeneteken van a hangsúly.

 

A négy hajléktalan Danny (@putodanny), Derrick (@awitness2011), Albert (@albert814) és Carlos (@jessie550) folyamatosan frissít - megtudhatjuk, mikor fáradtak, mit gondolnak arról, ha hajléktalannak hívják őket, hogyan próbálnak munkát szerezni, sőt, még kedvenc alvóhelyeiket is megosztják a követőkkel.

Bár a kampány nem közvetlenül azért született, hogy adományokat gyűjtsön, kitalálói azt remélik, hogy a nyilvánosság segít az adakozókedv növelésében, és egyre többen támogatják majd például azt az NYC Rescue Mission-t, amely többek között a twitterező hajléktalanoknak is szállást biztosít.  


Az ügynökség a négy férfi segítségével teszteli az ötletet, a jövőben pedig szeretnének még több hajléktalannak ilyen lehetőséget nyújtani.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com