a világból

Idén a télen a nagyváradi Téglagyár (ma Gutenberg) utcai hajléktalanszállón, mint tavaly, tudtuk meg Ferencz Istvántól, az intézmény vezetőjétől. Nyolcvan személy éjszakázik a menhelyen, de sokan közülük napközben is ott tartózkodnak.

A recesszió okozta munkanélküliség azokat sem kímélte, akik az építőiparban vagy a mezőgazdaságban találtak eddig munkát maguknak, ugyanis nagyon sok váratlanul munkanélkülivé lett ember nem tudott már albérletet fizetni, s emiatt utcára került, magyarázta Ferencz. A kilencvenes évek végén kevesebben kértek szállást a menhelyen, azonban 2005-től kezdve egyre több ember vált hajléktalanná Bihar megyében is. S a helyzet egyre rosszabbodik. Több kisgyerekes személy is jelentkezett idén a szállóra, legutóbb egy fiatal pár, akik élettársi kapcsolatban élnek, s egy másfél-, illetve egy háromesztendős gyerekkel laknak az utcán, csövek mellett, parkokban több mint egy éve. A szabályok értelmében kisgyerekeket nem tudnak befogadni a hajléktalanszállóra, azonban ha a szülők kérik, segítenek elhelyezni a kicsiket a számukra létrehozott menhelyeken.


A Bihar Megyei Társadalom- és Gyermekvédelmi Igazgatóság közreműködésével több esetben sikerült ideiglenesen állami gondozásba vétetni hajléktalanok gyerekeit, azonban akadnak olyanok, akik elutasítják ezt a lehetőséget, inkább kiteszik a nyomornak, esetenként akár a fagyhalál veszélyének is a kicsinyeket. Ferencz és munkatársai tegnap is kerestek egy hajléktalan párt, akik a lakossági bejelentések szerint kéthónapos csecsemőjükkel együtt alusznak a szabad ég alatt a városszéli csövek „védelmében”, s nem hajlandók elfogadni a szociális intézmények segítségét, veszélyeztetve ezzel a gyerek életét is.

A menhely vezetője elmondta, tekintettel a zord időjárásra, az elmúlt hetekben mindenkit befogadtak éjszakára, azokat is, akik nem váradiak, esetleg nem is a megyéből vannak, még a felett is szemet hunytak, ha netán részegen érkeztek a szállásra. Az alkohol külön probléma a hajléktalanszállókon, ugyanis nagyon sok otthontalan, állástalan ember menekül az italhoz, mivel kilátástalannak véli életét. Pár nappal ezelőtt egy sajnálatos tragédia is történt itt, tudtuk meg. Egy 46 esztendős, már „bennlakónak” számító férfi, D. Tibor, aki a hajléktalanszállón ezermesterként és szerény, barátságos emberként volt nyilvántartva, alkalmi munkához jutott, s az így megszerzett pénzzel beült inni a kocsmába.

D. Tibornak ugyanis ez volt az egyetlen gyenge pontja, mesélte megindultan Ferencz István. Kitűnően értett a villanyszereléshez, intelligens volt, sőt sokat olvasott is, azonban az alkoholról nem tudott lemondani. A tragédia estéjén D. Tibor berúgott, s szokása szerint le akarta rövidíteni a szállóhoz vezető utat, hátulról közelítve meg az épületet. Szerencsétlen módon elesett, megütötte magát, s eszméletét vesztette, így reggelre, mire megtalálták, már annyira kihűlt, hogy a helyszínre riasztott mentősök nem tudták megmenteni. Nem igaz, amit egyes helyi médiumok állítanak, nyilatkozta lapunknak Ferencz István, miszerint a férfit nem engedték be a szállóra, mert ittasan érkezett. D. Tibor ismert és kedvelt lakója volt a Téglagyár utcai menhelynek, akit a portás bármikor beengedett, még olyankor is, ha az esetleg felöntött a garatra, ugyanis a szerencsétlenül járt férfi ha ivott sem volt agresszív vagy kötekedő. „Hosszú évek óta foglalkozom hajléktalanokkal, azonban kevés olyan emberrel találkoztam köztük, mint D. Tibor” – mondta a menhely vezetője. – „Nem tartom túlzásnak, ha azt mondom, valahogy barátok is voltunk, így nagyon megrázott ez a tragikus eset. Főleg, hogy akadtak tévériporterek, akik azt állították, hogy azért történt meg a baj, mert mi kizártuk Tibit.

Ki merem jelenteni, s le is lehet ellenőrizni, hogy senkit nem zárunk ki a hideg téli éjszakákon, még akkor sem, ha esetenként szabályt kell szegnünk. De az emberélet mindennél fontosabb, akkor is, ha hajléktalanok, csavargók életéről van szó. Munkatársaimmal jelenleg is terepezünk, fogadjuk a lakosság bejelentéseit, és a nehéz körülmények ellenére megpróbálunk segíteni a fedél nélkül maradt személyeken.”

Szőke Mária

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com