a világból

Egy brazíliai férfi a madarakat viharban megfigyelve jutott arra a következtetésre, hogy talán neki is a falombok közé kellene menekülnie, ahogy a madarak is teszik. Belvárosi lakás igazi zöldövezetben, de rendkívül forgalmas helyen. Naponta közel 30 ezren haladnak el Miguel otthona mellett a brazíliai Sao Paolóban, mégsem tűnt fel még senkinek, hogy valaki házat épített magának a fára. Pedig a férfi már három éve ott él.

„Esett az eső, hatalmas vihar volt és egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy csomó madár a fára menekült az eső elől. Akkor elhatároztam, hogy építek magamnak egy házat a fára” – mondta a férfi. Miguel azután lett hajléktalan, hogy autóbalesetet szenvedett, aminek következtében nem csak munkáját, hanem feleségét és fiát is elveszítette. Miguel jó ideig észre sem vette, hogy a szomszédos fán is él valaki. Andre Luis Augustót nem sokkal születése után elhagyta az édesanyja. Azután döntötte el, hogy felköltözik egy fára, amikor három társát álmában felgyújtotta néhány bűnöző.  A két szomszéd napközben dolgozik. Miguel olcsó, kínai termékeket próbál eladni, Augusto pedig cipőt pucol; és amikor már azt hitték, hogy végre van saját otthonuk, munkájuk jött az ottani közterület-felügyelet, ki akarják lakoltatni őket, szeretnék, ha egy hajléktalanszállóra mennének.



Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com