a világból

Az idült alkoholisták kezelése és ellátása mindenhol nagy gond. Az amerikai St. Paul városa szokatlan módját választotta a hajléktalan alkoholisták ellátásának. Hajléktalanszállót hozott létre, ahol háborítatlanul ihatnak, amíg meg nem halnak.

„St. Paul alkoholista-szállóinak lakói nem kérnek a segítségből és nincs szükségük reményre. Nem akarnak meggyógyulni. A szálláson a reménytelen helyzetű alkoholisták emberibb körülmények között és kevesebb közpénzből ihatják magukat halálra” – olvassuk a Twin Cities című minneapolisi lapban.

Minneapolis szokatlan kísérletbe kezdett. A több sikertelen elvonókúra után is visszaeső, hajléktalan alkoholisták számára olyan szállásokat hozott létre, ahol minden lakó kedvére vedelhet. A szociális munkások által reménytelen esetnek ítélt, az utcákról és a detoxikálókból begyűjtött, gyakran büntetett előéletű iszákosoknak saját szobát, orvosi felügyeletet és havi 89 dollár költőpénzt biztosítanak.

A kezdeményezés részben anyagi megfontolásból indult. Számítások szerint az állam egy alkoholistára élete során akár egymillió dollárnyi közpénzt is költhet. A városi önkormányzat és katolikus szervezetek támogatásából működtetett szállókban azonban csak 18 ezer dollárba kerül egy alkoholista éves ellátása. A szállók lakóit ugyanis a rendőrség és a mentősök is ismerik: ha részegen rájuk találnak, és nincs komolyabb bajuk, a detoxikáló vagy az őrszoba helyett inkább a szállóra viszik. A szállók elindítása óta felével-kétharmadával csökkent a kórházakban ellátott hajléktalanok száma, és jelentősen visszaesett az elzárásoké is.

A kísérlet ellenzői szerint azonban embertelenség hagyni, hogy alkoholisták halálra igyák magukat. „A segítség sosincs túl későn. Csak azért, mert eddig semmilyen kezelés nem vált be, még nem szabad lemondanunk róluk” – véli az egyik elvonókúra-központ vezetője. „Ha hagyjuk, hogy kedvükre igyanak, megfosztjuk őket a reménytől” – teszi hozzá a Névtelen Alkoholisták helyi szervezetének igazgatója.

Szociális munkások és orvosok szerint azonban szó sincs embertelenségről. Tudomásul kell venni, hogy a több kúra után visszaeső, évtizedek óta italozó hajléktalanok sosem fognak kigyógyulni – állítják. Az alkoholista-szállókban legalább emberibb körülmények között ihatnak, mint az utcán.

A szállás lakói egyetértenek. Hálásak érte, hogy legalább emberszámba veszik őket, anélkül, hogy rájuk kényszerítenék az absztinenciát. Az egészségügyi ellátásnak és a szállásnak hála, egészségesebbek, és másokban sem tesznek kárt – nem úgy, mintha az utcán élnének. Ráadásul a beutaltak 3-5 százaléka minden kényszer nélkül leszokik az ivásról. Ennél jobb eredményt a leszoktató intézmények sem érnek el a hajléktalanok körében.

Hozzászólások  

 
0 #1 érdekesborisz 2011-05-23 08:01
Ez igazán érdekes! Mondjuk én inkább az ellentáborral értek egyet.
Mondjuk, ha az itteni rendszert nézem, nagy motiválás itt sem folyik. Annyi a különbség, hogy itt nem lehet bent "tisztességesen" italozni. Amennyiben abból a tézisből indulunk ki, hogy a szenvedélybeteg akkor akar változtatni, ha valami a szenvedély kielégítésében "valami nem működik" kíváncsi vagyok mi lehet ennél a 3-5 %-nál a motiváció.
Átvennénk, jó sok ilyen hely kellene :-(!
Nem gondolom, hogy sztereotípiákat gyártok!

Mik vannak?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com