Megtiltaná a hajléktalanok egyes közterületen, valamint szeméttárolók mellett és lépcsőházakban történő tartózkodását egy nyugat-csehországi város - közölte a ceskapozice.cz hírportál.
A Karlovy Vary régióban található Horní Slavkov város vezetése azt tervezi, hogy kitiltja a hulladéktárolók közelében és lépcsőházakban időző, valamint az egyes közterületen tartózkodó hontalanokat.
"A rendelet eszközt ad a cseh rendőrség számára, hogy ezekről a helyszínekről kiutasíthassa a hajléktalanokat, s megbírságolhassa őket" - mondta Martin Stark, a városi önkormányzat tisztségviselője.
A helyi lakosok - akiknek a hírportál szerint elegük lett az iszákos hajléktalanok kéregetéséből és a város közepén hagyott szemétből - szintén támogatják az intézkedést, legalábbis ezt tükrözték a városi vitafórumon kifejtett vélemények.
Horní Slavkov önkormányzatának mindenekelőtt konzultálnia kell a cseh belügyminisztériummal a rendelet jogszerűségéről, amely beleütközhet az ország alapvető jogokkal és szabadságjogokkal kapcsolatos chartájába. Elfogadása esetén az intézkedés idén ősszel lép életbe.
A csehországi hajléktalanok többségét 40 év alatti, alacsony iskolai képzettséggel rendelkező férfiak adják, akik egyedülállóak vagy elváltak, és gyakran gyermektelenek - derült ki egy januárban közzétett felmérésből.
Prágában például mintegy 4-4,5 ezerre becsülik a hontalanok számát, akik különösen a hidegebb éjszakákon és hónapokban gyakran húzódnak meg az elhagyott épületekben, elsősorban a városközpontban.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…