a világból

A hajléktalanok a statisztikák szerint világszerte korán halnak. Sok közülük eleve beteg, de életkörülményeik ezt kifejezetten fokozzák és arra is sok adat van, hogy esetleges betegségük, pl. a cukorbaj, a magas vérnyomás legtöbbször kezeletlen, ráadásul közöttük több a dohányos vagy az alkoholista, mint a jobb körülmények között élők körében.

Peter Krustup, az angol Exeter Egyetem professzora úgy gondolta, hogy a hajléktalanok számára szervezett testmozgást biztosítani egészségügyi segítség volna. Ezek az emberek ugyan a műszerrel végzett járásmérés szerint átlag tízezer lépést gyalogolnak naponta, de ez csak kényszeres helyzetváltoztatás és nem örömet jelentő testmozgás.

Koppenhágában megszervezték, hogy az utcán élők közül 22 hajléktalan férfi hetenként kétszer-háromszor kispályás focizással töltse az időt három hónapon keresztül. Gondos, műszeres mérésekkel megállapították a vizsgálat előtti egészségügyi, fizikai állapotot, illetve ugyanazt a foci időszak után.

A focizók oxigén felvétele 11 százalékkal megnőtt. Korábbi sportorvosi vizsgálatok arról tanúskodtak, hogy az ilyen mértékű oxigénfelvétel növekedés a szív-és érrendszeri halálozás esélyét a felére csökkenti. Külön gyógyszeres kezelés nélkül a "rossz" LDL koleszterin vérszintje 6,4 százalékkal csökkent, a test zsírtartalma pedig 2,5 százalékkal lett kisebb.

"Az utcai labdarúgás a hajléktalanok számára igen kemény testmozgást jelentett, a 12 hetes tréning jelentősen megnövelte teherbírásukat és levitte a szív-és érbetegségek kockázatát" - mondta a vizsgálat vezetője. "A focival kapcsolatban ezek az emberek lelkesen jelentkeztek a programba, a játék a fizikai terhelés mellett csapatmunka és bármelyik városban megszervezhető".

A különleges sportegészségügyi tanulmányt az European Journal of Applied Physiology közölte.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com