a világból

A hallgatók visszaadják az elfoglalt termet?
Egyre több külföldi hajléktalan keres menedéket a bécsi egyetem nagy előadótermében. A diákok ma arról tárgyalnak, hogy bizonyos feltételekkel visszaadnák a termet az oktatásnak. Kifáradni látszik a bécsi egyetemisták két hónapja kezdett akciója. Október közepén foglalták el az Audi-Maxnak nevezett nagy előadótermet, így tiltakoztak a zsúfoltság, a hoszszú tanulmányi idő, a tervezett szigorítások és a bolognai rendszer bevezetése ellen. Felvonulást rendeztek Bécs utcáin, tárgyaltak az egyetem és a kormány illetékeseivel, de eredményt nem értek el. Markáns vezetőjük nincs, céljaikat gyakran ellentmondásosan fogalmazták meg, így a teremfoglalásnál nem sokkal jutottak tovább. Rendeztek ugyan néhány, hatásaiban az épület falain túlmutató konferenciát, de a közfigyelmet nem tudták fenntartani. Egy kisebb csoport pár napja beköltözött a rektori hivatal előterébe, ám a rendőrség kivezette őket.

Az utóbbi hetekben nagyjából ugyanazokkal a fiatalokkal lehetett találkozni az Audi-Maxban, éjszaka is ők őrködtek a folyosóra felszerelt függőágyaikban. A teremfoglalás azt jelenti, hogy a tanórákat, az előadásokat száműzték, és bárki bejárhat a helyiségbe. E lehetőséget hajléktalanok is felfedezték, s mind többen keresnek menedéket az egyetemen. A hétvégén főleg magukat EU-hajléktalanoknak nevező kelet-európai emberekkel találkoztunk az univerzitás udvarán rendezett karácsonyi vásáron. Forralt bort ittak, aztán bementek a nagy előadóterembe melegedni. A demonstrációikon minden perifériára került emberért szót emelő teremfoglalók azt követelik az egyetem vezetőitől, teremtsék meg a hajléktalanok fürdési, tisztálkodási lehetőségét az intézményben.

– Az egyetem nem krízisszálló – méltatlankodnak az oktatók, s a hallgatók egy része sem nézi jó szemmel a történteket. A teremfoglalók ma tárgyalni akarnak az egyetem irányítóival arról: milyen feltételekkel adnák vissza a helyiséget az oktatásnak.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com