Az EU-tagországok, valamint a kampányprogramhoz csatlakozó Izland és Norvégia összesen 17 millió euró uniós pénzzel gazdálkodhatnak, amit saját nemzeti hozzájárulással is ki kell egészíteniük.
Ebből tudatosító kampányokat, iskolai tájékoztató rendezvényeket, kerekasztalvitákat, valamint a döntéshozók és a média számára szervezett felkészítő tanfolyamokat finanszíroznak. Szerveznek a témában újságíróversenyt, művészeti kiállítást, valamint két nagyszabású konferenciát is az év folyamán. A rendezvénysorozat hivatalosan január 21-én kezdődik egy magas szintű madridi értekezlettel - januártól június végéig ugyanis Spanyolország látja el az unió soros elnöki tisztét.
Az EU úgynevezett Lisszaboni Stratégiája - ami nem keverendő össze az unió intézményi és döntéshozatali rendszerét megreformáló, most december elsején életbe lépett Lisszaboni Szerződéssel - tíz évvel ezelőtt célként fogalmazta meg, hogy 2010-re döntő eredményeket kell elérni a nyomor felszámolását illetően az unió területén. Az erőfeszítések ellenére ezt a célt nem sikerült teljesíteni: a félmilliárdnál kevesebb lakosú Európai Unió országaiban - nagy eloszlási aránytalanságok mellett - mintegy 80 millió ember él a nyomorküszöb táján, köztük közel 20 millió gyermek.
A mostani gazdasági válság, a növekvő munkanélküliség tovább ront ezen a helyzeten. A tíz évvel ezelőtt megfogalmazott stratégia kiinduló feltételei is változnak. Így például a kibővült unióban egyes országokból jelentős számú nyomorgó népesség vándorol át a jómódúbb tagországokba, és immár összeurópai problémaként kezd tudatosulni a romák tarthatatlan helyzete.
Az EU igyekszik minél nagyobb teret adni a döntéshozók és a társadalmi, nem kormányzati szervezetek közötti párbeszédnek, és 2010-ben kiemelt prioritás lesz a nyomor és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem. E küzdelemben fontos szerepet kap majd az Európai Bizottság foglalkoztatás- és szociálpolitikai tárcája, amit José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke Andor László magyar EU-biztosjelöltnek szán.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…