a világból

A nagybecskereki önkormányzat támogatásának köszönve mégsem zárják be a hajléktalanok menhelyét, amelyet az év elején nyitottak meg a Vajdasági kezdeményezés (Vojvođanska inicijativa) egyesület indítványára. Ezt tegnap megerősítette dr. Mileta Mihajlov polgármester és Aleksandar Marton , a városi képviselő-testület elnöke is, a menhely megtekintése alkalmával. A menhelyt a Tartományi Kormánytól kapott 500 ezer dinárból nyitották meg, ami azonban csak a háromhavi munkájára volt elegendő.

– A város nem engedi meg a menhely bezárását, amely eddigi munkájával igazolta létjogosultságát. A költségvetésből, valamint a Vajdasági kezdeményezés tartományi és más alapítványokhoz benyújtott pályázataiból fogjuk majd biztosítani a menhely működtetését az év végéig. Erre a célra havonta 160 ezer dinár szükséges – mondta dr. Mileta Mihajlov polgármester.

A polgármester (jobbról) a hajléktalanokkal (Kecskés István)

Aleksandar Marton szerint jó, ha egy városnak van egy ilyen menhelye, mert segíteni kell azoknak, akik sokszor máról holnapra semmi nélkül maradtak, és akik a közelmúltig vagonokban, elhagyott romos épületekben, hidak alatt tengődtek. Legtöbbjük hosszú idő után a menhelyen táplálkozhat, öltözködhet ember módján és tisztálkodhat rendszeresen. Marton a Srbijagas támogatását emelte ki, amely eltörölte a menhely fűtési költségeinek egy részét, de megjegyezte: vannak még, akik segíthetnének.

A menhelynek jelenleg nyolc lakója van (hét férfi és egy idős néni). A bennlakókon szemmel látható a menhelyen eltöltött viszonylag rövid idő pozitív hatása. A rendszeres tisztálkodás, étkezés, az alkoholfogyasztásról való lemondás és a közösségi élet visszahozta őket az emberi életmódba. A kezdeményezők remélik, hogy a pilóta-projektum eredménnyel jár és a létesítmény kibővítése mellett lesz anyagi fedezet a hajléktalanokkal foglalkozó szakmabeliek alkalmazására is.

Nagybecskereken harminc regisztrált hajléktalan személy van, de a Sremčev utcában levő otthonban egyelőre csak tízüknek biztosíthatnak szállást.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com