a világból

Apró bokszokba költöznek a tehetősebb japán fedél nélküliek. Kék színű sátor, internetkávézó és kapszulahotel. Íme néhány szükségmegoldás a gyarapodó japán hajléktalan- és szegényréteg szállásproblémáinak orvoslására. A kelet-ázsiai ország számos nagy parkjában régóta szembesül a látogató kék színű műanyagból készült sátorvárosokkal. A hajléktalanok maguk épített szállásainak néha még kiskertje, sőt internetkapcsolata is van. A nehézkesen és drágán bérelhető lakásairól elhíresült Tokióban a segélyszervezetek szerint több mint tízezer hajléktalan lehet, és ebbe nem számolták bele azokat, akik az utóbbi időkben találtak maguknak „kreatív” átmeneti szállást.

A dolgozó szegények rétege folyamatosan növekszik ugyanis Japánban. Legtöbbjüket szerződéssel, munkaerőközvetítő cégen keresztül foglalkoztatják a nagyvállalatok; ez a tavalyi évig azt is jelentette, hogy csak minimális szociális juttatásra voltak jogosultak, vagy egyáltalán nem voltak részesei a társadalombiztosításnak. Ráadásul a válság okozta leépítések során tavaly tőlük váltak meg leghamarabb a cégek, így kidobták őket a vállalat által biztosított szállásról is.

Pénz nélkül – a becslések szerint – legalább hatezren választották hajlékul az internetkávézókat, amelyből az első 1995-ben nyílt Tokióban. A helyek a hasonló európai létesítmények továbbfejlesztett –sokszor azonban dohányfüstös és ablak nélküli – változatai, ahol szeparált, két négyzetméteres bokszokban, kényelmes fotelekben a számítógép mellett újság- és képregényolvasással, tévézéssel lehet eltölteni az időt. Ingyenes az üdítőital, és gyakran még zuhanyzóhelyiség is van. Az egész estés „pihenőjegy” átszámítva körülbelül négyezer forintba kerül a japán netcafékban, ahol azok is megmegszállnak, akik lekésték az utolsó vonatot. Igaz, nekik a múlt század nyolcvanas éveiben népszerűvé vált, gyakran több száz férőhelyet is kínáló kapszulaszállókat találták ki –de két négyzetméteres, koporsószerű, bár egyáltalán nem kényelmetlen alvóhelyeiket két éve fokozatosan átveszik a szegényebb egyedülállók vagy a tehetősebb hajléktalanok.

A sárga műanyagból készített, szinte teljesen zárt, a folyosótól minifüggönnyel elválasztott kapszulákban nemcsak tiszta ágynemű és tévé, hanem az épületben (kapcsolódó szolgáltatásként) zuhanyzó, gyógyfürdő és még étterem is van. Ennek megfelelően a szolgáltatás sem olcsó, körülbelül hétezer forintba kerül egy éjszakára, de még így is fele egy alsó kategóriás tokiói szálloda, illetve negyede egy ismertebb – olcsó – szállodalánc árainak.

Egy hónapra százharmincezer forint az állandó kapszula bérlése, amelyhez zárható öltözőszekrény és csomagtároló tartozik. Így például Tokió szórakoztató- és volt piros lámpás negyedében, a Kabuki-csóban található óriás kapszulaszálló több száz férőhelye egyharmadának állandó bérlője van. A kapszulalakók ráadásul azt is elérték, hogy az önkormányzatnál állandó lakhelyként regisztrálhassák műanyag fekhelyüket.

A japán munkanélküliségi és szegénységi ráta – különösen a fiatalok körében – növekszik: előbbi idén az öt, utóbbi a tizenöt százalékot haladta meg. Így valószínű, hogy tovább bővül majd az olcsó, nem hagyományos lakhatást kereső japánok köre, a nagyvárosi szegényeknek szánt ötletekre pedig Ázsia más részein is felfigyeltek.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com