Unatkozó tinédzserek a németországi Kamp-Lintfortban azzal múlatták az időt, hogy egy hajléktalant molesztáltak rendszeresen. Az 51 éves egy parkolóban, egy kisautóban lakott, mert korábban porig égett a háza. A fiatalok rendszeresen azzal szórakoztak, hogy a kocsiját rongálták.
Utoljára túl messzire mentek, mert nem elégedtek meg azzal, hogy a kocsi tetején ugráltak, betörték a szélvédőjét, de kihasználva, hogy a férfi erősen rövidlátó alaposan megverték, sőt a végén a fejére mért ütésekkel egyszerűen agyonverték.
A szerencsétlen ember, aki már korábban a molesztálásokért feljelentést tett a rendőrségen, az egész akciót, és a közben elhangzottakat felvette a mobil telefonjára. Erről a rendőrség mindent pontosan le tudott hallgatni, egészen addig a pillanatig, amíg egy hatalmas csattanás nem hallatszott, ami azt jelentette, hogy egy ütés végzett a mobillal is.
A 16 és 17 éves fiatalok közül a gyilkossággal vádolt 16 évest, akit letartóztattak, és aki már követett el korábban is erőszakos bűncselekményt, a nyomozók, hideg, érzelem nélküli egyéniségnek írják le. Társai – vallomásaik szerint – már nem voltak a tetthelyen, amikor a gyilkosság történt, ők már korábban kiélvezték a helyzetet a randalírozással.
A vérző embert a fiatalok a földön fekve hagyták, a kocsijával néhány száz méterrel távolabbra álltak, majd bementek a városba szórakozni. A férfi a belső vérzéseibe, és abba halt bele, hogy megfulladt a saját vérében. A mobilja megőrizte a gyilkosság utolsó percét, a párbeszédet a gyilkos és áldozata között.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…