a világból

Az Európai Unió szociális és foglalkoztatási biztosa bírálja a finn kormánynak azt a tervét, amellyel megtiltaná az északi országban az utcai koldulást.

Andor László a helsinki EU-képviselet online közleményében kritikával illette Anne Holmlund finn belügyminiszter fenti elképzelését. Mint írta, annak nincs semmi értelme. Az európai romákat sújtó szegénység leküzdéséért azokra az államokra hárul a felelősség, amelyeknek polgárai a roma kisebbség tagjai.

A romák között széles körben elterjedt szegénység az EU-biztos szerint a több évtizedes kirekesztésnek és a magas munkanélküliségi aránynak tulajdonítható. A romák szegénysége és az ebből következő koldulás legjobb ellenszerei a foglalkoztatási programok és a roma családok ösztönzése arra, hogy járassák óvodába, iskolába a gyerekeiket. Utóbbiak ugyanis csak így tehetnek szert magasabb képzettségre, szakismeretekre.

 A finn kormány a május elején hadat üzent a főleg Romániából és Szlovákiából érkező s elsősorban Helsinki utcáit elárasztó roma koldusoknak. Azt tervezi, hogy törvényi úton az egész országban betiltja az utcai koldulást. Matti Vanhanen miniszterelnök nemrég arra szólította fel honfitársait, hogy ne adjanak pénzt utcai koldusoknak.    Emberjogi szervezetek és roma képviselők bírálták és diszkriminatívnak nevezték a kormány tervét, mivel az kifejezetten csak egy népcsoport tagjai ellen irányul.

(MTI)

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com