Lucien hajléktalan, a Marseille melleti Aubagne egyik gazdaságában él és dolgozik. A tanya tizennyolc fedél nélkül maradt embert tud befogadni.
z ott lakók mezőgazdasági munkát végeznek, olívaolajat sajtolnak, és addig maradnak, ameddig akarnak. Lucien pontosan tudja, hogy kivételezett helyzetben van: az ő mostani, tartós lakásmegoldása nagyon ritka a franciaországi szükségszállásokon. Az egész országban csupán néhány magánegyesület kínál az utcán élő embereknek egy éjszakánál hosszabb időre szállást.
Párizsban ilyen például a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Fleuron-Saint-Jean nevű szajnai állóhajó, amely ötven csövesnek tud szállást adni maximum egy hónapig. Specialitása, hogy a hajléktalanokat a kutyáikkal együtt is befogadják. A Francia Állami Vasutak (SNCF) pedig a Bercy pályaudvaron bocsátott a clochardok rendelkezésére egy forgalomból kivont, erre a célra átalakított, zuhanyozókkal és fekvőhelyekkel felszerelt vonatszerelvényt. A vonatlakók itteni „bérlete” határozatlan időre szól.
Azállamihajléktalanszállók viszont csak egy-egy éjszakára adnak szállást, és a hideg beálltával ezek a szállások teljesen megtelnek. Annak ellenére is, hogy e szállókon három év alatt hozzávetőleg harmincezerrel növekedett a férőhelyek száma, és számuk ma már eléri a 113 ezret.
Ám a hajléktalanok köre Franciaországban még ennél is gyorsabb ütemben bővül az Egyesület a Kirekesztés Ellen becslései szerint. Különösen aggasztó, hogy egyre több közöttük a nő és a gyermek.
A növekedés alapvetően a szociális lakások hiányával és az illegális bevándorlók körének bővülésével magyarázható. Olyannyira, hogy több prefektúrán körlevélben rendelték el: telt ház esetén a franciákat és a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldieket kell előnyben részesíteni a kényszerszállásokon. A kérdésben illetékes civil szervezetek szerint viszont e „kevéssé etikus és még kevésbé humánus eljárás” merőben ellenkezik azzal a 2007-es kormányzati ígérettel, amely szerint a szükségszállásokon mindenkit befogadnak, és senkinek sem kell az utcán aludnia.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…