a világból

Csehországban eddig már kilenc hajléktalan fagyott meg a hirtelen érkezett hidegben. A prágai önkormányzat és az egyházak által működtetett hajléktalan szállókban jelenleg mintegy ezren férnek el.

Csehországban eddig már kilenc hajléktalan fagyott meg a hirtelen érkezett hidegben. Heten Prágában, ketten pedig vidéken hűltek ki a zord időben. A tragédiák számát a késő ősszel bekövetkezett tűzeset is növelte, amikor leégett a fővárosi autóbusz-pályaudvar szomszédságában lévő, lebontásra váró egykori adminisztrációs épület, amelyben nyolcan pusztultak el tűzhalálban. Mindannyian fedél nélkül maradt munkanélküliek voltak. A rendőrségi járőrök és a szociális munkások az elmúlt napokban több személyt mentettek meg a fagyhaláltól, mert az elhagyatott épületekből és a külvárosi metróállomásokról elszállították őket (többüket ittasan, illetve belőve) a kórházi ügyeletekre.

A prágai önkormányzat és az egyházak által működtetett hajléktalan szállókban jelenleg mintegy ezren férnek el. Az elmúlt napokban ennél jóval többen jelentkeztek, akik már csak az asztalokon vagy a földre terített matracokon tudtak melegedni és éjszakázni. Megteltek a megyei és más nagyobb városok hajléktalan szállói is, amelyek befogadó képességét bővíteni kellene, de erre különösen a válságos időkben nincs pénze a fenntartóknak, még az egyházi segélyszervezeteknek sem. Főleg Prágában egyre több gondot okoznak az országban illegálisan tartózkodó vietnamiak, továbbá a kelet-európai prostik is. Néhányukat ugyancsak a szociális munkások mentettek meg a fagyhaláltól.

Szlovákiában az elmúlt napok dermesztő hidege sehol sem szedett áldozatokat. Megteltek a hajléktalan szállók Pozsonyban, Kassán és több megyeszékhelyen is, ahol napi egy euró körüli összegért meleg ételhez és szálláshoz lehetett jutni. De csak azokat fogadták be, akik nem ittasak, és kábítószert sem fogyasztottak. -- Amikor tíz fok alá csökkent a hőmérséklet, elnézőbbek voltunk. Az ittas embereket is beengedtük, ha nem erőszakoskodtak, és nem hangoskodtak – tájékoztatott Magdaléna Miháliková, a pozsonyi önkormányzat által működtetett szociális szolgáltatások hálózatának igazgatója.

Dél-Szlovákia kisvárosaiban viszont egyelőre üresek a hajléktalan szállók. Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester lapunkat arról tájékoztatta, hogy a fedél nélkül maradottak számára fenntartott konténerlakásokba idáig mindössze egy polgár jelentkezett be. -- A többiek, mintegy tizenöten-húszan, egyelőre dacolnak a hideggel, de az alkoholról nem mondanak le – közölte. Ugyanez a helyzet Galántán és más, magyarok lakta.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com