Miközben egy kéregető nőt igazoltattak tegnap a rendőrök a főváros IX. kerületében, arra lettek figyelmesek, hogy a hasán kendőbe csavart gyermeket tartott, akinek végtagjai ki voltak hűlve, és folyamatosan köhögött. A 1,5 éves apróságot a mentők kórházba vitték, ahol kiderült: korához képest alultáplált, lázas, és súlyosan bántalmazták korábban.
Bár meglehetősen elterjedt pénzkeresési formává vált a koldulás, úgy tűnik, az illetékes hatóságok a problémára nem találnak vagy nem akarnak találni megoldást. Idén január elsején lépett életbe az a törvény, amely szerint az önkormányzatok úgy alkothatják meg rendeleteiket, hogy a közterületet nem rendeltetésszerűen használókat szabálysértési bírsággal sújthatják.

Fotó: Nyíri Zsolt Borásos tér
Ebbe a körbe tartozik például az, ha valaki az utcán, játszótéren, parkban, autók között a piros lámpánál pénzt kéreget, ami egyre elterjedtebb "foglalkozás" nemcsak Budapesten, de a vidéki nagyvárosokban is. Éppen tegnap történt, hogy egy 20 éves, román állampolgárságú nőt igazoltattak, aki a Könyves Kálmán körút és a Gyáli út kereszteződésénél koldult Budapesten. Ölében egy bebugyolált gyermeket tartott, akihez a rendőrök mentőt hívtak, akik azonnal kórházba szállították. Itt megállapították, hogy több, bántalmazásból származó sérülése is van, állapota súlyos. A nőt őrizetbe vették, ellene súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt eljárást indítottak.
Az idéntől hatályos új törvény azért bízza az önkormányzatokra a kéregetőkkel, utcalakókkal, guberálókkal kapcsolatos szabályok megalkotását, mert abból indul ki, hogy a helyi viszonyokra vonatkozóan kell sajátos rendeleteket alkotni. A dolog pikantériája azonban az, hogy a munkatársunk által megkeresett önkormányzatok szinte mindegyikénél azt a választ adták, hogy egyelőre csak tervezik valamilyen rendelet megalkotását.
Egy budapesti kerületben mondták azt, hogy náluk érvényben van egy rendelet a koldulásra vonatkozóan, ez annyit tartalmaz, hogy reggel 6-tól este 10-ig tilos közterületen kéregetni. Ez a mondat lényegében arra jogosítja fel a közterület-felügyelőt, hogy távozásra szólítsa fel a szabálysértőt. Országszerte ugyanakkor több önkormányzat hozott valamilyen jogszabályt, ezek némelyike megfogalmaz szankciót is, mások nem, hiszen nyilvánvaló, hogy a társadalom ezen rétege pénzbüntetést úgysem tud fizetni.
A Társaság a Szabadságjogokért a közelmúltban negyvenhárom olyan helyi rendeletet támadott meg és kérte megsemmisítésüket az Alkotmánybíróságtól, amelyek a néma koldulást és a guberálást tiltják. Úgy véli a TASZ, hogy az önkormányzati rendeletek csak látszólagos megoldást nyújtanak valós társadalmi problémákra, sőt a büntető intézkedések nemhogy nem oldják meg, még el is mélyítik a problémát.
Tovább súlyosbítja a helyzetet az, hogy ezen intézkedések mellé nem társul a szociális juttatások és szolgáltatások reformja, a lakáspolitika átgondolása, amelyek valódi és hosszútávú megoldást nyújthatnának a hajléktalan emberek és a társadalom legszegényebb rétegei számára.
A néma koldulást egyebek mellett Hajdúszoboszló, Pécs, Kaposvár, Szeged szankcionálja, a guberálást pedig szintén Kaposvár, illetve a Balaton-menti városok.
Ugyanakkor hiba lenne szemet hunyni afelett, hogy egyes koldulókat autóval hoznak-visznek a forgalmas helyekre, például Siófokon, amiből azt feltételezi a rendőrség, hogy nem maguknak kéregetnek a belvárosban vagy a városszéli bevásárlóközpontnál. Elképzelhető, hogy megbízóik a nap végén elszedik az összegyűjtött pénzt, némi vacsora, vagy szállás fejében. A jelenség nyilván nem egyedi, ami arra inti a járókelőket, hogy legyenek óvatosak, ne dőljenek be minden esetben a kéregetőknek.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…