Belföld

Két legyet üt a kormány egy csapásra: munkát ad 2000 embernek, az allergiásokat pedig megszabadítja a parlagfűtől. Június közepén indul az új közmunkaprogram.

Motoros kaszával nyírják a parlagfüvet Szentendrén. A hazánkba a 20-as évek elején behurcolt, és az 50-es években még csak alig kimutatható gyom mára óriási mértékben elszaporodott, főként Közép-és Kelet-Magyarország valamint Észak-Dunántúlon. A növény a nyári virágzáskor erősen allergizál. Erről beszél Bálint gazda egy ismeretterjesztő műsorban: teljes kifejlődését úgy július közepén, augusztus elején éri el az egész országban, millió számra szórja szét pollenszemeit.

Közmunkaprogramokban most is több mint 10 ezren irtják a parlagfüvet az országban. Június közepétől azonban bővül ez a létszám. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis pályázatot ír ki a legfertőzöttebb kistérségek, köztük a főváros számára - jelentette be Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikai államtitkára. Elmondta: új, meghívásos célprogramot indítanak, 410 millió forintos kerettel. 2250 munkanélkülit foglalkoztathatnak két hónapig. Ez kistérségenként 45 fő, és Budapesten a hajléktalanok számára jelent ez a program újabb munkalehetőséget – tette hozzá az államtitkár.

A közmunkások 6 órában bruttó 58 és fél ezer forintot keresnek. A pályázathoz nem kell önerő, az állam a felszerelés és az utaztatás költségeit is állja. A jelentkezőknek csak azt kell vállalniuk, hogy egy nap önkéntes parlagfű irtást is tartanak

You have no rights to post comments

Hozzászólások   

 
0 #1 Allergiás 2011-06-06 08:41
Hú de jó lesz, nekem 2 jó helyett 3 is ad, mivel allergiás vagyok, de ez NEM számít attól még alkalmas vagyok utcára ki menni ,30 fokban szagolgatna az összes gazt ami épp nyáron virágzik és a fagyokig tart, de sebaj mert kell az 1M munkahely, de nem így kellene megoldani.
 

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2013)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2013 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com