Tavaly novemberben Balog Gyula hajléktalan, a kormány tapasztalati szakértőjeként mondhatni média sztár lett. Egyszer szerepelt az MTV Ma reggel című műsorában is Nyitrai Imre helyettes államtitkárral együtt. Azonban sem ott, sem azóta nem hangzott el, hogy ez volt az egyetlen alkalom, amikor szemtől szembe beszélgethetett bármelyik döntéshozóval a NEFMI részéről. Sőt, egy Soltész Miklósnak címzett levél miatt, amelyet A Város Mindenkié (AVM) hajléktalan érdekvédelmi csoporttal együtt fogalmaztak meg, szóban figyelmeztették, hogy „még egy ilyen, és repül”. Végső elkeseredésében mégis vállalta, hogy nyilatkozik a Hírszerzőnek az őt ért sérelmekről.
„A túlélő pontok kialakításának terve vitte ki nálunk, az AVM-nél a biztosítékot, amire írtunk egy petíciót Soltész Miklósnak. Erre azt a reakciót kaptam, hogy még egy ilyen, és repülök. Az NCSSZI (Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet) főigazgatója azt kérte rajtam számon, hogy miért nem a minisztérium érdekeit védem az AVM-ben. Ezt nem értettem. Én, mint a minisztérium tapasztalati szakértője, akinek az lenne a feladata, hogy a hajléktalanok érdekeit képviseljem a minisztériumban, pont fordítva üzemeljek, csak azért, mert kapok tőlük havi 35 ezer forintot?” – mondja a minisztérium saját elmondása szerint is „bábként” használt szakértője, akivel a Menhely Alapítvány Kürt utcai nappali centrumában beszélgettünk.
Balog Gyula tapasztalati szakértőként szerződésbe foglalt feladata a NEFMI-nél egyébként egy középtávú stratégia kidolgozása volt, amely a hajléktalanság csökkentését, illetve felszámolását segítené. A tervezet megszületett, de azóta sem fogadták el. A stratégia kidolgozásán túl, munkaköri leírásában szerepelt az is, hogy a hajléktalanok társadalmi felzárkóztatásáért felelős, minisztériumok összefogását segítő két (egy lakhatási és egy ellátási ügyekkel foglalkozó szakértői gárdából álló) munkacsoport kialakításában és munkájában vegyen részt; ezen kívül iskolákba járt volna egy látássérült emberrel a diszkrimináció visszaszorításáról szóló társadalmi tudatformálás jegyében, valamint nyilvános fórumokon és a médiában nyilatkozott volna tapasztalati szakértőként.
„A munkacsoportok nem alakultak meg, sőt szó sincs egyelőre erről, iskolákba nem hívtak, a médiában összesen egyszer találkoztunk a minisztérium képviselőjével. Nem is járok a minisztériumba, mert nem tudom, hogy mi a dolgom, nem tudom, hova menjek be, nincs irodám, nincs helyem, nem tudom, hogy ki a főnököm. Annyira rossz lett a hangulatom ettől az egésztől, olyan érzésem van, hogy bábnak használnak. Egy pillanatig tényleg reménykedtem abban, hogy itt valami demokratikus lépés lesz, hogy ez a kormány szociális úton akarja megoldani a hajléktalanok problémáját, de azt látom, hogy ez itt inkább egy demokratikus diktatúra” – mondta lapunknak Balog Gyula.
A fedél nélkül élő férfi egy nyolc hónapos tapasztalati szakértői képzésben vett részt, 15-15 veszprémi, budapesti, és nyíregyházi (nem hajléktalan, de hátrányos helyzetű) társával együtt. A képzés része volt az a gyakorlat is, amelynek révén másodmagával a NEFMI-hez került. „A gyakorlat ideje alatt, októbertől január közepéig voltak feladataim. Bár ezért egy fillért sem kaptam akkor, megismerkedhettem a minisztérium munkájával, terepgyakorlatra jártam, meglátogattunk több intézményt is, ezek közül rengeteget már ismertem. Közben a gyakorlatot vezető tanárommal megbeszéltük a középtávú stratégiát, nagyon konstruktívak voltunk.” A Város Mindenkié (AVM) hajléktalan érdekvédelmi csoportnál, melynek Balog Gyula aktivistája egy minisztériumi alcsoport is alakult, amelyik segítette volna a szakértő minisztériumi munkáját, aki az ott született és kidolgozott javaslatokat közvetítette volna a NEFMI felé.
Balog Gyula hivatalosan február elsejétől „negyed állásban”, havi 35 ezer forintért dolgozik a NEFMI tapasztalati szakértőjeként. Március közepén, körül-belül egy hónappal a hivatalos felvétel után írták az AVM-mel azt a levelet, mely után az NCSSZI-nél szóbeli figyelmeztetést kapott. „Ebben a levélben kifejtettük nézeteinket a Soltész Miklós hajléktalanságot-felszámoló stratégiájával szemben, mivel egyre inkább az lett érzésünk, hogy a hajléktalanság problémáját rendészeti úton akarják megoldani, amivel egyáltalán nem értünk egyet. Mert a hajléktalanság problémáját nem a NEFMI-nek egyedül, hanem a Belügyminisztériummal, az Igazságügyi és Oktatási minisztériummal együtt kellene megoldani, hasonlóan több nyugati nagyvároshoz, ahol éveken keresztül a minisztériumok együttesen konzultálnak egy-egy komoly stratégia megvalósítása előtt. Lehet, hogy ma Magyarországon rossz gazdasági helyzet, de közösen megoldásokat keresni, konzultálni attól még lehetne.”
Úgy tűnik tehát, hogy az elmúlt fél év hajléktalanokat érintő vitatott intézkedései kapcsán az érintettekkel senki nem beszélt, Balog Gyula hangját pedig egyszer sem lehetett hallani. Pedig az ő bevonásával kidolgozott stratégia kitért azokra a problémákra, amelyek megoldása nélkül nem lehet előremutató intézkedéseket tenni a hajléktalanok-ügyében. „Sajnos a 20 év alatt a hajléktalan-ellátó rendszer beállt arra, hogy minél nagyobb tömegszállásokat működtessen. Ahogy egyre több lesz a hajléktalan, egyre több lesz a tömegszállás is. De sosem éri utol egymást a két szám, mivel mindig több hajléktalan lesz, mint ahány férőhely van, főleg most, a lakhatási moratórium lejártával, és a deviza-hitelesek csődje miatt hihetetlen tömegek várhatók.”
Balog Gyula szerint ezért lenne értelmes kezdeményezés, ha a szobabérlők házának rendszere váltaná fel az éjjeli tömegszállásokat, ahol több generáció élhetne együtt, olyanok, akik már régóta önellátók és olyanok, akik most kezdik a visszailleszkedést a társadalomba. A legnagyobb probléma a rehabilitációval ugyanis az, hogy egy hajléktalan önállóan egy albérletet képtelen fenntartani. A szobabérlők házában viszont tudna egy szobát, adott esetben támogatással, jutányos áron bérelni. Balog Gyula jelenleg egy ilyen szobabérlők házának lakója, tudomása szerint Budapesten jelenleg 400 férőhely számára tudnak hasonló intézményben lakhatást biztosítani, de ezek elenyésző részében lakhatnak hajléktalanok, a vidéki szobabérlők házában pedig szó sem volt arról, hogy hajléktalanok mehessenek, kizárólag rossz anyagi helyzetben lévőket vesznek fel.
A NEFMI – az AVM által is vitatott – tervezetében egyébként az állt, hogy nézzenek utána a nagyobb városok önkormányzatai, milyen épületekben tudnák megoldani az utcán élők elhelyezését, ahol lenne szállás, orvosi ellátás és „némi szociális munka”.
„Mi az, hogy némi szociális munka? Ami a legjobb intézményben szociális munkaként működik, az is elég gyenge. Nem csak azért mert a szociális munkások egy része erre a feladatra nem alkalmas, hanem azért is, mert a feltételek nem adottak.” – mondja felháborodottan Balog Gyula. „Amikor Pintér elhatározta, hogy rendészeti úton oldja meg a hajléktalanság problémáját, a főváros is rögtön meghozta ezt a rendeletet, hogy tüntessék el a hajléktalanokat szem elől. Hiába kértük, hogy találjanak más megoldást. És várhatóan a vidéki városok is követik ezt a tendenciát.”
A szakértő elmondása szerint a hajléktalanokat az aluljárókban nagyon rossz időben számolták össze. November 15-én még nem volt hideg, és nem az a csapat volt ott, aki télen ott szokott lenni. A 13 frekventált aluljáróban körül-belül száz felmért közül mintegy harmincat tudtak elhelyezni, a többi eltűnt. A Határ úti aluljáró már nem tartozott a frekventáltak közé, ezért sokan oda menekültek. Most komolyan, kergetjük itt a hajléktalan embereket? Ez egyrészt rengeteg pénzbe, másrészt rengeteg energiába kerül. Ezek a túlélő pontok, ahová akár erőszakkal is be lehet majd vinni a hajléktalanokat, olyanok, mint a múlt rendszer ’Baracskája’. Csak ilyen most minden nagyvárosban lesz.”
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:282
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…