Belföld

Megszüntették a szabálysértési eljárást A Város Mindenkié nevű szervezet egyik aktivistája ellen, miután az ügyben eljáró jegyző kimondta, hogy a Fedél Nélkül című lap nem koldulási eszköz, közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
A TASZ tájékoztatása szerint

A Város Mindenkié egyik aktivistája ellen a Fedél Nélkül terjesztése miatt indult szabálysértési eljárás. A szervezet álláspontja szerint ez jól mutatja, hogy "milyen bánásmódot kell a hajléktalan és más, szélsőségesen szegény embereknek nap mint nap átélni, milyen módokon zaklatják a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjait épp azok a hatóságok, amelyeknek az állampolgárok biztonságának garantálása lenne a feladata".
Az érintett aktivistát, Erdős Jánosnét úgy állították elő, hogy többszöri kérdésére sem közölték annak okát, és nyilvánvalóan alaptalan módon indítottak ellene eljárást, írták.

Az ügyben eljáró dunaújvárosi jegyző azzal indokolta az eljárás megszüntetését, hogy "a Fedél Nélkül című lap nem koldulási eszköz, azaz a lap terjesztője az adományokért a lapot köteles átadni. Vagyis ha a terjesztőnek adományt adnak át a lapért, azt elfogadhatja anélkül, hogy ez koldulásnak minősülne".

A közlemény kitér arra is, hogy az újság terjesztőinek szakmai szabályoknak kell megfelelniük, és közlekedésvédelmi oktatáson kell részt venniük.


Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:283

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com