Belföld

Az állampolgári jogok biztosa jelentésében megállapította, hogy nem felel meg a jogállami követelményeknek az önkormányzatoknak adott, indokolatlanul tág felhatalmazás a  rendeltetésszerű   közterület-használattal ellentétes magatartások szankcionálására. Az ombudsman szerint továbbá a felhatalmazás alapján született, a hajléktalanságot, mint helyzetet szankcionáló fővárosi önkormányzati rendelet sérti az érintettek egyenlő méltósághoz való jogát. A biztos kezdeményezte az alkotmányosan aggályos rendelkezések hatályon kívül helyezését.

    Az építési törvény 2011. január 1-jétől hatályos módosítása felsorolja a közterület rendeltetési köreit és lehetőséget biztosít arra, hogy önkormányzatok az adott település közterületének rendeltetésétől eltérő  használatát szabálysértéssé nyilváníthassák. A Fővárosi Közgyűlés e felhatalmazásra hivatkozva pedig 2011. május 17-étől rendeletben írta elő, hogy szabálysértés miatt pénzbírsággal lehet sújtani azt, aki a közterületet életvitelszerű lakhatás céljára használja, illetve erre a célra használt ingóságait a közterületen tárolja..   Szabó Máté ombudsman civil szervezetek beadványa nyomán indított  vizsgálatot az ügyben és jelentésében rámutatott: jogállamban a közterületen való szabad jelenlét a főszabály, a közterület szabadon – az önkormányzat hozzájárulása és engedélye nélkül – használható. Az építési törvény megoldása azonban megfordítja az elvet: a  jogszerű  tevékenységek meghatározásával a szabad közterület-használat kivételességét állapítja meg, ami oda is vezethet, hogy az egyébként ártalmatlan magatartások is a tiltottak közé kerülhetnek. A biztos szerint a hatályos szabálysértési jogszabályokban szereplő konkrét tényállások alkalmasak volnának arra, hogy a hatóságok fellépjenek a mások jogait sértő közterületi magatartásokkal szemben. Az új szabályozás az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek számára a folyamatos jogi fenyegetettség légkörét teremti meg, amelyben nem lesznek képesek magatartásukat a bizonytalan tartalmú előírásokhoz igazítani – figyelmeztet az ombudsman.  

  A fővárosi önkormányzat rendeletével kapcsolatban az ombudsman megállapította, hogy az önmagában az életvitelszerű  utcán élést  és az ahhoz szorosan kapcsolódó helyzetet (ingóságok elhelyezését) bünteti, azaz közvetlenül a hajléktalanság, mint helyzet (státusz) kriminalizálását jelenti.  Az életvitelszerű közterületen tartózkodás súlyos krízishelyzet, ami a legritkább esetben az érintett tudatos választása. A hajléktalanok nem tudnak hova menni, nem rendelkeznek  magántérrel . Amíg nem áll rendelkezésre az érintettek számára valódi alternatíva az utcán éléssel szemben, addig – a kényszerhelyzet okán – fel sem merülhetne a szankcionálás lehetősége. Az ombudsmani jelentés megjegyzi, hogy a fővárosi Társadalmi Megbékélés Program az élő példa arra, hogy az alkotmányos célok eléréséhez szükségtelen és indokolatlan a parttalan szankcionálás.  Az országgyűlési biztos felkérte a belügyminisztert, hogy kezdeményezze az építési törvény kifogásolt rendelkezéseinek módosítását és kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlésnél, hogy 60 napon belül helyezze hatályon kívül a közterület-használatról szóló rendelete alkotmányosan aggályos rendelkezéseit. A jelentésben továbbá javasolta a belügyminiszternek azt is, hogy vizsgálja meg, lehetséges volna-e egy olyan garanciális törvényi keretszabályozás kialakítása, amely rögzítené az önkormányzatok közterület-használattal kapcsolatos hatásköreit.
    Kiadó: Országgyűlési Biztos Hivatala

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:283

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com