Belföld

Felháborító, hogy ha történik egy ilyen bűncselekmény, akkor ezt az összes hajléktalanra kiterjesztik – mondta Iványi Gábor, lelkész a Reggeli Gyorsban a csepeli sorozatgyilkosság kapcsán. Nem kell minden hajléktalant potenciális bűnözőnek tekinteni. Miután kitiltották őket a városból, nem véletlen, hogy a környező erdőkben húzzák meg magukat – tette hozzá az Oltalom Karitatív Egyesület Elnöke.
Hová terelik őket ezek után? Gettókba, vagy volt szovjet laktanyákba, ahol rendőrök őrzik majd őket? – tette fel a kérdést a műsorban a lelkész. Inkább a hajléktalanná válást kellene megelőzni, segíteni, hogy ne veszítsék el emberek a lakásukat, és nem csökkenteni, hanem növelni kellene a férőhelyek számát – hangsúlyozta Iványi Gábor.

A lelkész szerint ez az intézkedés beleilleszkedik abba a sorba, ahol a szegény embereket, a romákat kiáltják ki bűnösnek. Ahelyett, hogy valódi megoldások születnének, inkább elveszi a forrásokat a kormány – tette hozzá.

Hallgassa meg

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:283

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com