A mai időkben minden napra jut (legalább) egy norma-kérdés. A mai: a helyi jegyzők most keresik meg a hajléktalan-ellátó szervezeteket, hogy a szervezetek, illetve a munkatársak vegyenek részt a KSH Népszámlálás során a hajléktalan emberek adatfelvételében például számláló biztosként.
Ehhez tudni kell, hogy a Népszámlálásról szóló törvény szerint minden polgár kötelessége adatot szolgáltatni a népszámlálás során, számláló biztosnak lenni persze nem állampolgári kötelesség…, de egyes hivatásokban majdnem.
Szállásnyújtó intézményeinkben, vagy akár nappali melegedőinkben – számunkra jelenleg - nem kérdéses, hogy úgy, mint eddig, tíz évente, a dolgozók közül kerülnek ki a számláló biztosok, akik aztán felveszik az egységes népszámlálási íveket a lakóktól, ügyfelektől.
Sajnos azonban – itt és most – nem tudjuk ugyanezt gondolni akkor, amikor azt kérik a jegyzők, hogy az utcai (vagy más szociális) szolgálat munkatársai írják össze és töltsék ki a KSH népszámlálási kérdőíveket a település közterületein élő emberekről.
A népszámlálás során rögzített adatok anonímak és szigorú adatvédelem alatt állnak. Azonban éppen az összeírás helyszínére ugyanez nem igaz. A címlistát a helyi jegyzők kezelik, az ő feladatuk a címlista aktualizálása, karbantartása stb. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az összeírás tényleges és pontos helyszínét is rögzítenénk, ezt az adatot a jegyzők kezelhetik, ez nem „titkos”, ezt nem védik azok a szabályok, melyek az egyes kérdőíveken egyébként rögzített adatokat védik.
Magyarországon – az Európai Únió előírásának megfelelően – éppen idén lesz először, hogy a fedél nélkül élő polgárok népszámlálását is a lehető legjobban meg kell oldani. Ennek érdekében igen sokat dolgoztunk az elmúlt években, az EU szervezeteinél is. Rendkívül sajnáljuk, hogy Magyarországon ma olyan a közhangulat, illetve egyes állami szervezetek és jogszabályok által közvetített „hangulat”, hogy feltétel nélkül nem lehet lebonyolítani a fedél nélküli emberek részvételét a KSH népszámlálásban.
Nem feledhetjük, hogy mi elsősorban szociális munkások vagyunk, a magunk szakmai Etikai Kódexével és csak ezt követően pl. számláló biztosok. Magunk azt javasoljuk a kollégáknak, a jegyzők által megkeresett szervezeteknek, hogy lehetőség szerint vegyenek részt számláló biztosként az intézményeinket felkereső, illetve a fedél nélkül élő emberek népszámlálásában (ezzel az érintettek sem esnek ki az állampolgárság e kicsi, de szimbolikus köréből), DE két komoly feltétellel:
Sajnos ezekre az óvintézkedésekre jelenleg szükség van, mert sokan és sok helyen – minden megoldás nélkül – el akarják kergetni (hova is?) a fedél nélkül tengődőket, s az érintettek belénk vetett bizalma is elpárologna, ha nem így járunk el. Mi tudjuk, hogy e bizalomvesztés a közelgő télen igen veszélyes helyzetbe sodorhatja éppen az érintett embereket.
Végül arról is tájékoztatjuk a kollégákat, hogy az ún. Február Harmadika Munkacsoport, mely három évente hajtja végre saját hajléktalan „népszámlálási” akcióját (eddig 2005-ben és 2008-ban volt ilyen nagy akció) várhatóan kihagyja soron következő, 2011 novemberére tervezett számlálását – mindaddig, amíg Magyarországon a hatóságok és jogszabályok kriminalizálják ezt a szerencsétlen élethelyzetet.
Budapest, 2011. augusztus 23. Dr. Győri Péter
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:283
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…