Belföld

Magyarországon 150 ezer forintos bírsággal büntetnék a fedél nélkülieket, az Európai Parlament inkább felszámolná az utcai hajléktalanságot.

A Magyar Országgyűlés előtt van a szabálysértésekről szóló törvény módosítási javaslat, mely szerint a „közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmát” megszegő „visszaeső elkövetők” 150 000 forintig terjedő pénzbírsággal vagy elzárással büntethetők. A javaslat ellen magyarországi civil szervezetek tiltakoznak. A Város Mindenkié csoport nyilvános közmeghallgatást szervez, hogy a hajléktalan emberek személyesen találkozhassanak a tervezetet indítványozó képviselőkkel. Korábban a Hajléktalan-ellátó Szervezetek Európai Szövetsége (FEANTSA) is tiltakozását fejezte ki a magyarországi fedél nélküliek kriminalizálása ellen.

Az Európai Unió hajléktalan stratégiájának keddi vitájában Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociálpolitikai kérdésekésekért, valamint a társadalmi befogadásért felelős tagja arról beszélt, hogy a brüsszeli testület aktívan foglalkozik a hajléktalanság kérdésnek az uniós vetületeivel. Hangoztatta, hogy a bizottság álláspontja szerint a hajléktalanság felszámolása és megelőzése a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem szerves része.

A felszólaló magyar képviselők közül Göncz Kinga (MSZP) egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a hajléktalanságnak különleges figyelmet kell szentelni az európai szegénységellenes platform keretében, és kiemelten kell kezelni az emberi jogi vonatkozásait is. „A hajléktalanság rendészeti kezelése megvalósítja a hajléktalan emberekkel szembeni diszkriminációt, és a bírsággal, elzárással való fenyegetésük sérti őket emberi méltóságukban” – idézte felszólalását a témáról kiadott közlemény.

Őry Csaba (Fidesz) úgy fogalmazott: „a hajléktalanság a szegénységnek, a mélyszegénységnek az egyik legszélsőségesebb formája, és azt gondoljuk, hogy ez a XXI. században elfogadhatatlan”. „Összehangolt, együttműködő, integrált megközelítésre van szükség, mind az egyes tagállamokban, mind pedig a tagállamok közötti együttműködés tekintetében” – tette hozzá.

Az elfogadott határozat felszólítja a tagállamokat, hogy 2015-ig számolják fel az utcai hajléktalanságot. Előirányozza a hajléktalanok megfizethető lakáshoz való juttatását, és kezdeményezi, hogy ehhez fel lehessen használni európai uniós támogatási forrásokat.


mindennapi

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:283

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com