A TASZ álláspontja szerint a Józsefvárosban bevezetett, hajléktalanokat érintő intézkedések nem hogy szőnyeg alá söprik a problémát, Kocsis Máté polgármester a lépéssel inkább igyekszik a lakása előtt lévő sebesült embert átlökdösni a szomszéd lakása elé, és még a mentőt sem hívja ki hozzá.
A TASZ ezért nyílt levélben fordul Kocsis Mátéhoz, melyben arra kéri a polgármestert, hogy a Józsefvárosban bevezetett közrendvédelmi akciónak haladéktalanul vessen véget, valamint hogy tegyen eleget az önkormányzat törvényi kötelezettségének, és létesítsen nappali melegedő intézményt. A TASZ kéri továbbá, hogy helyeztesse hatályon kívül a guberálást szabálysértéssé nyilvánító rendeletét, illetve ne kezdeményezze a „életvitelszerű közterületen lakás” szabálysértési tényállásba foglalását. Végül kéri, hogy a képviselőtársaival közösen benyújtott szabálysértési törvény módosításáról szóló javaslatot haladéktalanul vonják vissza.
További részleteket a hajléktalan emberek helyzetéről a TASZ blogjában olvashat!
A nyílt levél szövege:
dr. Kocsis Máté részére
Tisztelt Polgármester Úr!
Ön a szeptember 25-i népszavazás eredményét, amelyen mindössze a választásra jogosultak 15 százaléka vett részt, úgy értelmezte, hogy a kerület lakói támogatják a hajléktalan „ellátás” vonatkozásában az önkormányzat által kijelölt irányt. Ezt követően napi 24 órában működő közrendvédelmi akciót hirdetett, amelynek eredményét remekül példázza a kövön üldögélés miatt figyelmeztetésben részesített ember esete. Nem is beszélve arról, hogy az önkormányzat pénzt és paripát nem kímélve küzd az ellen, hogy a VIII. kerületben szabálysértés miatt meg nem büntetett hajléktalan embert lehessen találni. Az akció kezdete óta tudomásunk szerint 140 szabálysértési ügyben jártak el, ebből 119 esetben az ombudsman által kifogásolt szabálysértés, guberálás és „közterületi életvitel” ügyében.
Mindannyian szeretnénk egy olyan városban élni, ahol a közterek rendezettek és használhatók közösségi célokra, olyan városban, ahol van hova hazamennünk. Mindannyiunknak. Idáig egyet is értenénk, ha Ön nem hagyná ki következetesen a mindenki fogalmából a legelesettebb embereket, az otthontalanokat.
Ön azt írja a józsefvárosi választópolgároknak eljutatott Szív és ész című irományában, hogy a hajléktalanok – általában – „olyan életmódot folytatnak, mely a 21. századi európai normákkal nem fér össze”. Ebben egyetértenénk, ha Ön ezt annak megfelelően értelmezné, ami az egyik legnagyobb szégyenünk, egyike azoknak az egyre feszítő társadalmi problémáknak, amikkel a rendszerváltozás óta nem kezdtünk semmit. Sőt, hagytuk, hogy súlyosabbá váljanak. Egyetértenénk, ha Ön ezt nem azoknak róná fel, akik az utcán, hajléktalanszállókon vagy szívességi lakásokban élnek, hanem mandátuma keretein belül tenne azért, hogy a lakhatási nehézségek rendezhetőek legyenek, hogy az utcán élők otthonhoz juthassanak. Véleményünk szerint ez az egyedüli helyes értelmezés.
Ön a sajtónyilatkozataiban arról beszél, hogy csak a „notórius” utcán élőket, azokat, akik nem hajlandóak másképp élni sújtja majd a szabálysértési eljárás. Arra most nem vesztegetnénk szót, hogy egy utcai szociális munkásnak feladata a „notórius” hajléktalanokról való gondoskodás is, hiszen ezzel Ön és munkatársai bizonyára tisztában vannak. Ahogy azzal is tisztában kell lenniük, hogy Józsefváros nem tesz eleget annak az önkormányzati kötelességének, hogy nappali melegedőt tartson fent. A kerületben tapasztalt eljárás ezért is álságos, az Ön érvelése ezért is hamis. Az ellátás költségeire szóló érveire és a lakhatás támogatásáról való hallgatására pusztán azért nem reagálunk, mert véleményünk szerint az emberi méltóság nem forintosítható.
A jogi, szociológiai és más tudományos érveinket most nem soroljuk, ezeket is ismernie kell, hiszen sokszor leírtuk őket, elmondtuk bizottsági üléseken mi is és más szakemberek is. Ezeket az érveket ismeri, azonban sorsukat sejteti az ombudsman érvelésére adott reakciója. Elkeserítőnek tartjuk, hogy egy polgármester és országgyűlési képviselő olyan látványosan legyinthet az állampolgári jogokért felelős országgyűlési biztos állásfoglalására, ahogyan Ön tette.
Ön szerint az intézkedései nem söprik szőnyeg alá a létező problémát. Szerintünk egy másik hasonlat jobban leírja a helyzetet: Ön igyekszik a lakása előtt lévő sebesült embert átlökdösni a szomszéd lakása elé, és még a mentőt sem hívja ki hozzá. Ön szívről és észről írt a népszavazás előtt: az intézkedései azonban egyikről sem tanúskodnak.
Polgármester Úr! Kérjük, hogy a napi 24 órás közrendvédelmi akciónak haladéktalanul jelentse be a végét, valamint tegyen eleget az önkormányzat törvényi kötelezettségének, így létesítsen nappali melegedő intézményt. Kérjük továbbá, hogy helyeztesse hatályon kívül a guberálást szabálysértéssé nyilvánító rendeletét, illetve ne kezdeményezze a „életvitelszerű közterületen lakás” szabálysértési tényállásba foglalását. Kérjük azt is, hogy a képviselőtársaival közösen benyújtott szabálysértési törvény módosításáról szóló javaslatot haladéktalanul vonják vissza.
Budapest, 2011. október 5.
A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet munkatársai
nevében:
dr. Dénes Balázs
elnök
Társaság a Szabadságjogokért
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:283
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…