Belföld

A szabálysértési törvény módosításáról folytatott hosszas, több mint négyórás vitát hétfőn este az Országgyűlés. A tervezett módosítás szerint a közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmát fél éven belül ismételten megszegőket elzárással, vagy pénzbírsággal büntetnék.

Fidesz: rendészeti oldalról kívánják kezelni a hajléktalanság egyetlen elemét

Papcsák Ferenc, a napirend fideszes előadójaként elmondta, hogy a szabálysértési törvény módosításával rendészeti oldalról kívánják kezelni a hajléktalanság egyetlen elemét. A kormánypárti politikus, mint az önálló képviselői indítvány egyik előterjesztője hangsúlyozta, hogy míg az elmúlt években a főváros legfrekventáltabb közterületein is hajléktalanok éltek, addig mostanra egyebek mellett a Városligetből is sikerült kiszorítani őket.

Csizi Péter (Fidesz) felszólalásában hangsúlyozta, hogy a hajléktalanokat az esetek többségében állami finanszírozással, önkormányzati többletforrással, civilek látják el. A hajléktalanok 20 százaléka azonban semmilyen szolgáltatást nem kíván igénybe venni, a közrend és közhigiénia megzavarása azonban rendészeti probléma - tette hozzá a kormánypárti politikus.

MSZP: Csak rendészeti megoldásokban gondolkodik a Fidesz

Steiner Pál (MSZP) bornírtnak és kezelhetetlennek nevezte a jogszabály tervezett módosítását. Az ellenzéki képviselő szerint a kormánypárti politikusok "sosem gondolták komolyan, hogy a hajléktalanság problémáját szociális eszközökkel kell megoldani, csak az erőszakban, a rendészeti kezelésben gondolkodtak". Steiner Pál közölte: választ vár arra, hogy a hajléktalanokat hol kívánják elhelyezni.

Wintermantel Zsolt: csúsztatás, hogy a kormányzat az ügyet rendészeti kérdésként kezeli

Wintermantel Zsolt (Fidesz) szerint csúsztatás azt állítani, hogy a kormányzat pusztán rendészeti kérdésként kezeli a hajléktalanok helyzetét. A kormánypárti politikus hozzátette: fel kell lépni azokkal szemben, akik nem tartják be a társadalmi együttélés minimumait.

Jobbik: a kormánypárti képviselők "fordítva ülnek a lovon"

Vágó Sebestyén (Jobbik) szerint a kormánypárti képviselők "fordítva ülnek a lovon". Mint elmondta: először egy működőképes hajléktalan-ellátási rendszert kell kiépíteni és csak ezután lehet szankcionálni azokat, akik azt nem veszik igénybe. Az ellenzéki politikus hozzátette: vannak olyan vidéki nagyvárosok, ahol sem éjjel, sem nappal nincs megoldva a hajléktalanok elhelyezése, és még nyáron is várólisták vannak a szállókon.

LMP: a Fidesz lenézi a szegényeket

Dorosz Dávid (LMP) szerint a Fidesz lenézi és megalázza a szegényeket. Mint fogalmazott: a törvénymódosítás támogatásával "a KDNP a morális megsemmisülés útjára lépett". Az ellenzéki politikus szerint nemcsak a hajléktalanokról szól ez a javaslat, hiszen a Fidesz megszorító politikája egyre több ember alól húzza ki a talajt. Az LMP képviselője hozzátette: a kormánypártok a választási kampányban nem ezt ígérték.

Kocsis Máté: politikai előnyt akarnak kovácsolni a bírálók

Kocsis Máté (Fidesz) előterjesztőként válaszolt a csaknem négyórás általános vitában elhangzottakra. A kormánypárti politikus szerint akik bírálják a törvénymódosítást, azok politikai előnyt akarnak kovácsolni a hajléktalanok helyzetéből. Kocsis Máté emlékeztetett rá, hogy közrendvédelmi és felzárkóztató akciót is indítottak a Józsefvárosban.

Kocsis Máté kifogásolta, hogy - szemben a mostani törvénymódosító javaslattal - az elmúlt télen az utcán megfagyott több mint 100 ember ügyében senki sem szólalt fel. A kormánypárti politikus fontosnak nevezte, hogy egyetlen település se vonhassa ki magát a hajléktalan-ellátás alól, bár hozzátette: önmagában egy-egy település nem fogja tudni megoldani ezt a problémát.

Kocsis Máté óva intett a hisztériakeltéstől. Mint elmondta, a különböző hajléktalanokat támogató szervezetek több mint 300 millió forintot utalnak át még ebben az évben. A pénz megérkezéséig pedig a krízisalapban tavalyról megmaradt források is rendelkezésre állnak.

Kocsis Máté közölte azt is: addig nem szabad életbe lépnie a törvénymódosításnak, amíg nem tudni, hogy hány hajléktalan van. A fideszes Kulcsár József hétfőn benyújtott módosító javaslata szerint a törvénymódosítás csak december elsején lépne hatályba.

A levezető elnök hétfőn későn este lezárta a törvénymódosítás általános vitáját.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:283

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com