Belföld

A szabálysértési törvény módosításáról folytatott részletes vitát hétfőn este az Országgyűlés. A tervezett módosítás szerint a közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmát fél éven belül ismételten megszegőket elzárással, vagy pénzbírsággal büntetnék.

Vágó Gábor (LMP) a részletes vitában elmondta: amíg nincs biztosítva minden ember lakhatása, addig nem lehet rendpárti szabályozással megoldani a problémát. A kormány egy éve késik a hajléktalanügyi stratégiával - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus arra szólított fel, hogy lakhatás és ne zaklatás legyen a hajléktalanok sorsa. Mint elmondta: azokat kellene szabálysértéssel, illetve 150 ezer forintos pénzbüntetéssel fenyegetni, akik a hajléktalanokat zaklatják.

Az LMP-s politikus ismertette pártja azon módosító javaslatát, amely a jogszabály hatálybalépését a törvény kihirdetését követő nyolcadik nap helyett a nyolcadik hónap első napjára helyezné.

Jobbik: szigorú rendteremtésre van szükség

Gyüre Csaba (Jobbik) felszólalásban egyetértett az előterjesztő rendteremtésre vonatkozó céljaival. Mint elmondta: a rendhez szigorúság kell, ennek az elvárásnak pedig megfelel a törvényjavaslat.

Szerinte ugyanakkor figyelembe kell venni a szociális szempontokat is, tehát alternatívákat kell nyújtani az utcán lévő hajléktalanoknak. Ha nem élnek a felajánlással, akkor kell alkalmazni a szigorú szankciórendszert - tette hozzá az ellenzéki politikus.

MSZP: komplex megoldásra van szükség

Varga László (MSZP) felszólalásban hiányolta, hogy a kormányzat nem együttesen kívánja bevezetni a hajléktalanság felszámolását célzó komplex eszközöket. Az ellenzéki politikus szerint konstruktív az LMP javaslata, amely 8 hónap múlva léptetné csak hatályba a törvénymódosítást.

Papcsák: a többséget is képviselni kell

Az előterjesztői zárszóban Papcsák Ferenc (Fidesz) hangsúlyozta, hogy rendnek kell lennie, így nem csak a kisebbséget, hanem a többséget is képviselniük kell.

Kocsis Máté (Fidesz) ugyancsak előterjesztőként azt mondta, hogy jelenleg tűzoltás folyik. A hajléktalanok csaknem 80 százaléka alkoholbeteg, így nem tudják magukat ellátni - tette hozzá.

A fideszes politikus célként jelölte meg, hogy decemberig annyi menedékhelyet nyissanak meg, ahány hajléktalan él Budapesten. Szükség esetén akár kényszeríthetik is őket, hogy ott töltsék az éjszakát. Mint fogalmazott: "megengedhető lehet az életük megmentése érdekében alkalmazott szigor".

A kormánypárti politikus elismerte, hogy komplex megoldásra van szükség. Mint elmondta: a problémát 2012-ben rendezni kell, így egyebek mellett "porig kell rombolni a koldusmaffiát".

MTI

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:283

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com