Belföld

Több mint harminc ember juthat első körben emberhez méltó szálláshelyhez, valamint munkához és lelkisegélyhez is a VIII. kerületben.

A főváros VIII. kerületében első körben harmincnégy hajléktalan helyzetét javítanák egy program keretében – közölte a 180 percben Kocsis Máté polgármester. A józsefvárosi önkormányzat vezetője elmondta: az önkéntes programra 61 millió forintot különítettek el. Kocsis Máté a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt is bejelentette: olyan törvénytervezetet készítenek elő, amely minden települést kötelezne arra, hogy ellássa a hajléktalanokat.


Emberhez méltó szállás, munka, lelki segély három tucat embernek

A politikus, aki egyszersmind a Fidesz parlamenti frakciójának hajléktalan ügyi megbízottja, közölte, a 61 millió forint „egy elsőütemű pénz”. Ez az összeg elég ahhoz, hogy kialakítsák azt az intézményrendszert, illetve struktúrát, amely szükséges harmincnégy Józsefvárosban hajléktalanná vált ember életének rendezéséhez. Kocsis Máté elmondta, új okmányokhoz jutatják őket és teljes körű egészségügyi ellátást biztosítanak a számukra. A kerület emellett emberhez méltó kulturált szálláshelyet alakít ki az említett hajléktalanok számára, vagyis nem hatalmas termekben több száz másik emberrel közös, hanem három-négy ágyas, külön mosdós, külön wc-s szobában, helyezik el őket. Egészségügyi és mentális állapotuknak megfelelő munkát biztosítanak nekik, valamint az egyházakkal együttműködve lelki segélyben is részesítik őket.

Hajléktalanok a nyolcadik kerületben

A legfontosabb cél, hogy tél előtt már senki ne legyen az utcákon – mondta Kocsis Máté. A politikus zárójelben megjegyezte, három hét alatt hetvenöt körözött bűnözőt fogtak el a VIII. kerületben az utcán élők helyzetének rendezése érdekében indított közrendvédelmi akció során.

Vannak, akiken ez a program nem segíthet

A program önkéntes alapon működik, de ha valaki aláírásával igazoltan csatlakozik hozzá, akkor amellett, hogy biztosítják számára a teljes körű ellátást, bizonyos elvárásokat is támasztanak felé.  Vállalnia kell, hogy ő is partner lesz abban, hogy segítsenek neki. Kényszeríteni senkit nem fognak, lehetőséget ajánlanak, segítő kezet –  egy a cél, hogy csökkenjen azoknak a száma, akik az utcán élnek – tette hozzá a politikus.

A polgármester szerint ugyanakkor vannak olyan hajléktalanok, akik mentálisan és egészségüket tekintve is borzasztó rossz állapotban vannak. Kocsis Máté azt mondta, ők értelemszerűen az állami, illetve állam által támogatott intézményi ellátás rendszerében maradnak.

Kötelező gondoskodás

A polgármester megismételte, hogy Józsefvárosban összesen kétezer-hétszáz hajléktalanról tudnak jelen pillanatban, de mindegyikükről nem tud a kerület gondoskodni. Úgy fogalmazott, hogy minden önkormányzatnak, minden városi települési önkormányzatnak részt kell vennie a hajléktalan-ellátásban, mert nem bírják egyedül.

Kocsis Máté bízik benne, hogy az általuk elindított program mintaszerű lesz, és más települések is átveszik a gyakorlatot, „Ebben a feladatomban, amit a Fidesz frakcióvezetőitől kaptam, törekszem arra, hogy olyan jogszabály-módosításokat tudjunk a parlamenttel elfogadtatni, amely egyébként kötelezettségévé teszi minden magyar települések, hogy gondoskodjék a saját hajléktalanjairól.

A VIII. kerületi polgármester hangsúlyozta, hogy a közrendvédelmi akciók az életvitelszerű utcán tartózkodás felszámolása mellett, azt a célt is szolgálják, hogy felvegyék a kapcsolatot a hajléktalanokkal. Ha a hajléktalan már nincs abban az állapotban, hogy felmérje, neki mi a jó vagy mi a rossz, megengedhető bizonyos szigor vele szemben. „Erőt alkalmazva is be kell vinni az embereket télire a melegedőbe. Az elmúlt években százharminc ember fagyott halálra az utcán és attól jóval kevésbé volt hangos a közvélemény, mint sem attól, hogy most elindult ebben az ügyben valami” – nyilatkozta Kocsis Máté.

Kocsis: a pénz elég, profibb ellátórendszer kell


A politikus szerint az érintett intézmények működésének összehangoltsága nem megfelelő. A Fidesz-frakció hajléktalan ügyi megbízottja úgy véli, ezt igazolja az is, hogy az elmúlt években százszámra fagytak meg az emberek az utcán, „és nem nagyon foglalkoztak ezzel”. A mostani ellátórendszert professzionalizálni kell, definiálni kell a hajléktalanság fogalmát, és meg kell tudni mondani, hogy hány valós rászoruló van Magyarországon”. Kocsis Máté úgy látja a hajléktalan-ellátó rendszerben van elég pénz. „Azt hiszem, hogy ha sikerül megmondani, hogy hány valós rászoruló van, őket becsületesen el lehet látni ezekből a ráfordításokból, amelyeket ma az állam és az önkormányzatok biztosítanak erre az ellátó-intézményeknek” – mondta Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere.

Érettségizett özvegyasszony szállást keres

Ötféle idegenforgalmi szakvégzettsége és érettségije van elmondása szerint annak a megözvegyült asszonynak, aki férje elvesztése után Budapestről visszakerült korábbi városába, Miskolcra, de életkora miatt állást nem kap, lakása pedig nincs. Ő is a miskolci Baross Gábor úti hajléktalanszálló lakója – a 180 férőhelyes intézményben jelenleg is telt ház van.

Borski József, a hajléktalanszálló vezető-helyettese a 180 percnek elmondta, hogy lehetőségeik szerint felkészültek a télre. November 1-én elindul a teajárat, naponta három helyszínen osztanak zsíros kenyeret, és meleg teát a rászorulóknak. Az utcai szociális munkások este tíz óráig járják az utcákat, és ha úgy ítélik meg, hogy életveszélyben van egy ember, mert a mínuszokban a szabad ég alatt akarja tölteni az éjszakát, intézkednek a beszállításáról.

Mínusz tíz alatt

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke korábban a Kossuth Rádiónak azt mondta, bár hajléktalan-ügyben még nagyon sok a megoldandó feladat, különösen fontos, hogy a krízisellátás nagyon jól működik. A hajléktalan-ellátásnak mínusz tíz fok alatt kell, lépést váltania, amikor egész más a feladta, mint enyhébb időben. A viszonylag kedvező időjárású periódusban a segítők feladata, hogy felkutassák, diagnosztizálják, rehabilitálják a hajléktalanokat, hogy ismét „felépülhessenek”, illetve visszatérhessenek a társadalomba.

Hideg időkben azonban a feladat az életmentés, miután a mínusz 10-15 fok alatti hőmérséklet közvetlen életveszély a szabad ég alatt élők számára. „Ott a legjobb túlélési stratégiával rendelkező emberek sem biztos, hogy túlélik az éjszakákat. Mi úgy gondoljuk, hogy ez az egyetlen egy olyan életveszély, amikor a társadalom nem tud megmozdulni, úgy mint bármilyen más életveszélyben” – mondta Vecsei Miklós. A szakember megjegyezte, a hajléktalanok ügyének rendezésében nem az ellátó helyeké, illetve a segítőké a főszerep – ők legfeljebb katalizátorok lehetnek –, hanem az egészségesen működő társadalomé kellene, hogy legyen.

Az intézményrendszer, az egy szükséges rossz. „Hozzá kell tennem, hogy az intézményrendszer az az idősellátásban is egy szükséges rossz, hiszen egy nagyi az unokája mellett szeretne megöregedni” – mondta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.

Gyógyító gesztusok

Vecsei Miklós a természetes aggódás érzését ajánlotta mindenkinek a figyelmébe a hajléktalan-kérdés kapcsán. „Biztos sokan látták a tévében: egy kislány megállt egy hajléktalan ember mellett, és aggódott. Ilyen kedves kép, álltak mellette a szociális munkások, és ő is megállt, és azt mondta: De ha nem tetszik elmenni, akkor meg tetszik fázni. És akkor kérdezték, hogy miért aggódsz? Akkor azt válaszolta, hogy: Én nagyon nem szeretném, ha beteg lenne” – idézte fel a jelenetet a szakember, aki úgy véli, egy hajléktalan ember egy ilyen kérdés vagy mosoly után gyorsabban feláll, mint két profi szociális munkás kérlelésének. Ezek a gesztusok gyógyítanak, sőt elsősorban ezek gyógyítanak – tette hozzá Vecsei Miklós.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:283

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com