A Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának közleménye a hajléktalan személyek ellátására kiírandó, a normatív állami támogatás által nem fedezett téli programok finanszírozását célzó pályázati felhívással kapcsolatban
Tisztelt hajléktalanellátó szervezetek, tisztelt érdeklődők!
A Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriuma tájékoztatja a Közép-Magyarországi régió kivételével Magyarországon működő, hajléktalan emberek téli ellátásában részt vevő szervezeteket, hogy az előzetes tervek ellenére, a 2011-12-es téli időszakban a normatív állami támogatás által nem fedezett, évek óta a közalapítvány pályázati forrásából finanszírozandó programokra vonatkozó pályázati felhívás közzétételére 2011. november 1. előtt nem kerül sor. A késedelem a következő programokat érinti: regionális diszpécserszolgálatok működtetése; közterületeken élők étkeztetése nappali melegedőben, éjjeli menedékhelyen és közterületen; hajléktalan emberek egészségügyi ellátása a téli időszakban; központi állami támogatásban nem részesülő utcai szociális munka végzésének támogatása; krízisautó szolgálatok működésének támogatása.
A késedelem oka, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Hajléktalanokért Közalapítvány között ez ideig nem került megkötésre az a szerződés, amely a pályázatok kiírásának jogalapját képezi, és amelyből a pályázati támogatás forrása biztosítható. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium tájékoztatása alapján a szükséges szerződés megkötése folyamatban van, így a közalapítvány rövid időn belül ki tudja írni pályázatát, azonban ennek dátuma a kuratórium számára jelenleg nem ismert.
A kuratórium számára kiemelten fontos, hogy a hajléktalan emberek téli ellátásában részt vevő szervezetek mielőbb elindíthassák programjaikat, ezért a következő tájékoztatást adjuk:
I. A Nemzeti Erőforrás Minisztériummal kötendő szerződés aláírását követően a közalapítvány haladéktalanul közzéteszi a téli ellátást biztosító pályázati felhívásait.
II. A programok minél korábbi elindítása érdekében a közalapítvány lehetővé teszi a pályázatok folyamatos beadását, a pályázatok bírálatát és a támogatási szerződések megkötését pedig több ütemben végzi, így terveink szerint lerövidül az ügyintézés és bírálat időszaka.
III. A pályázatban a teljes téli időszakban, azaz a 2011. november 1. és 2012. április 30. között megvalósított programok támogatására lehet forrást igényelni, nyertes pályázat esetén tehát azon költségek is támogathatók, melyek a pályázat beadását megelőzően (de 2011. november 1-je után) megvalósult programhoz kapcsolódnak.
A fentiekre való tekintettel kérjük a téli ellátásban részt vevő szervezeteket, hogy a hajléktalan emberek szükségleteinek szem előtt tartásával fontolják meg téli programjaik elindítását, annak figyelembevételével, hogy a programok forrását biztosító közalapítványi finanszírozás csak egy későbbi időpontban, és nyertes pályázat esetén lesz biztosított.
Bízva abban, hogy a helyzet rendeződésig elkerülhetők az ellátási krízisek, és biztosítható a hajléktalan emberek alapvető és életmentő ellátása, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának nevében:
Lőrincz Norbert
elnök
Budapest, 2011. október 27.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2094
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:283
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:256
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:8
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3306
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…