Hiába tartják a markukat a kéregetők, abba napjainkban csak egészen apró pénz jut. A negyedét se szedik össze a három évvel ezelőtti bevételnek.
A kevésnél is kevesebb jut már azoknak, akik Fedél nélkült árulnak, vagy próbálják kinyitni a pénztárcákat az utcán kéregetve. A válság a koldusokat is sújtja.
– Negyedére csökkent a pénzünk a két évvel korábbihoz képest – vall színt Kollár Tamás. – Már csak öt-tíz forintot adnak az emberek, míg korábban kétszázat, de az ötszázas sem volt ritka. Sok külföldi ad két eurócentet. Huszonhat éves vagyok, öt szakmám van, de nem tudok elhelyezkedni. Inkább kéregetek, mintsem raboljak. Sokan hoznak ennivalót, a kabátomat pedig egy taxistól kaptam – teszi hozzá a Déli pályaudvar lépcsőjén üldögélve. Ő nem hajléktalan, de amikor megkérdem, ismer-e olyat, akinek nincs otthona, rögtön beajánl Maka Anita Vivien kegyeibe. A fiatal nő arra a kérdésre, miért nem lakik hajléktalanszállón, a kutyáját mutatja:
– Bundival nem mehetek. Neki gyakran hoznak ennivalót. Ahhoz, hogy be tudjam oltatni, egy idős néni adott pénzt – meséli.
Két évvel ezelőtt karácsony környékén napi 2–3 ezer is összejött Ferenczi Jánosnak, most két hét alatt ötezer.
– Három óra alatt 270 forintot kaptam – panaszolja. – Az időseknek nincs pénzük, ők sütit hoznak, a középosztály elszegényedett, tőlük ritkán érkezik valami, de a fiatalok adakozóbbak. Egyszer két tinilány 1500 forintot adott és egy doboz cigit. Van egy kínai árus, aki naponta csúsztat 6–700 forintot, de a többség legfeljebb egy húszast, ritkán egy százast.
Wolf Adrienn a párjával, Siska Istvánnal árulja a hajléktalanok Fedél nélkül című lapját. István szerint így könnyebben adnak pénzt a járókelők. Adrienn a gyermekét is az utcán hordta ki, akit most a nagymama nevel.
– Terhesen kéregettem, azt hitték, csöves vagyok, pedig csak enni akartam – emlékszik. – Két éve az év utolsó két hetén összejött húszezer forint, és hétköznap is volt, aki nyolcezret adott, ennek most a töredéke is alig jön össze. Van, aki hoz ételt, ritka szerencse, amikor valaki 2–3 ezer forintot is ad.
– A koldulást büntetik, a tavalyi rendelet óta akár ötvenezer forintra – mondja Kepe Róbert, a Fedél nélkül felelős szerkesztője, szociális munkás. – Ha valaki a lapunkat árulja, az nem számít koldulásnak, ennek ellenére a munkatársainkat rendszeresen igazoltatják, és próbálják megbüntetni. Pedig jogerősen pert is nyertünk egy ilyen szabálysértési eljárás során.
Huszti Zoltán
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:267
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…