Van kiút az alkoholizmusból

Belföld

2009. december 20. vasárnap, 10:28

Írta: http://www.haon.hu

0 Hozzászólások

Nem kötelez senki az ivásra, önkéntes vagyok – olvasható a tréfás felirat egy kocsma falán. Az italozással lehet viccelni egy bizonyos határig, viszont amikor mindent (munkahelyet, házat, autót, családot) elveszít az ital áldozata, már korántsem humoros a helyzet.

Az anonim (névtelen) alkoholisták gyűlésén ülünk Debrecenben az Attila tér 6. szám alatt. Mint Simonné Kis Mónika szociális munkástól megtudom, ez a csoport is a „Függő-Híd Egyesület a Szenvedélybetegekért” keretén belül működik. Az A.A.-csoportot ezen a napon mintegy harmincan keresték fel. A betegek csaknem egyharmada nő.

Az egyik „elöljáró” celebrálja a gyűlést, majd kijelöli a témát: mivel van leendő új tagunk, az 1-es ponttal foglalkozunk. Vagyis: beismerem, hogy alkoholista vagyok, életem irányíthatatlanná vált.

Irány a pszichiátria

Róbert vagyok, alkoholista – kezdi egy középkorú férfi, aki egyáltalán nem látszik alkoholistának. Mint ahogyan a többiek 90 százaléka sem. – Huszonöt évet tékozoltam el az életemből az ivásra.

Odáig süllyedtem, hogy az utolsó fázisban, mielőtt a pszichiátriára kerültem, naponta háromszor rúgtam be. Délre jártam dolgozni, berúgtam délelőtt. Munka közben ki-kijártam dugiban inni, s mire este hétre hazaértem, részeg voltam. Aludtam két órát, irány a kocsma. Tízig megittam négy-öt felest, három-négy sört, s ismét kész voltam.

Éjjel olyan mélyen aludtam, hogy magam alá vizeltem. Reggel hatkor viszont már talpon voltam, s irány a korán nyitó, közeli kocsma. Egyszer a feleségem megelégelte, rábeszélt, hogy próbáljuk meg az elvonót. Elvitt a kórházba a pszichiátriára, ahonnan már haza se engedtek. Három hét méregtelenítés következett. Mivel kaptam egy kevés nyugtatót,

kibírható volt a bentlét. Meglátogattak bennünket a debreceni A. A.-csoport tagjai, vagyis hát ti, néhányan.

Volt közöttük olyan, aki sokkal mélyebb gödörből mászott ki, mint amilyenben én sínylődtem. Akkor azt gondoltam, járni fogok közétek, hátha nekem is sikerül. S most ez a hit munkál bennem, hogy igen is, sikerül. Ma van 245 napja, hogy nem kellett innom – fejezi be Róbert, aki tapsot kap a nyolc hónapjáért.

Kegyelemkenyéren

Ferenc vagyok, alkoholista – kezdődik a következő vallomás. – A rendszerváltás óta ittam, kiraktak egy régi nagy szocialista vállalattól, s azóta se sikerült tartósan munkához jutnom. A feleségem egy ideig tűrt, de aztán piszkálni kezdett: ne igyak, keressek munkát, milyen példát látnak a gyerekek, egy apának minden helyzetben erőt kell mutatnia, stb.

Elváltunk. Munkám nincs, gyerektartást fizetni nem tudok. Tulajdonképpen hajléktalan voltam. Amikor egyszer egy parkban az utcagyerekek összevertek, s elvették a maradék százasaimat, az öngyilkosság gondolatáig jutottam. A nővérem, aki szintén elvált, akkor azt mondta: figyelj ide, ha hajlandó vagy befeküdni az addiktológiára, s nem iszol, ellakhatsz nálam az egyik szobában. Méregtelenítettek, aztán következett a négy hónapos Minnesota-program, majd’ fél évet voltam bent. A Minnesota arra volt jó, hogy áthangoljuk a személyiségünket. Ugyanis ha nem változunk semmit, nem józanok, hanem csak szárazak leszünk, ha nem iszunk. Most van 183 napja, hogy nem nyúltam a pohárhoz.

Orvos és lelkész is…

A szenvedélybetegségek nem válogatnak – jegyzetelem Gaál Erzsébet szavait. Ő a Kenézy-kórház addiktológiai osztályának főorvosa. – A betegek között sok értelmiségi is akad. Volt már református lelkészünk, orvosunk, sőt kórházigazgatónk is. És addiktológus? Az nem. Hogy aztán ki hogyan józanodik, az személyiségfüggő. Van, aki már feladta, tudja, hogy a mértéktelen ivásnak halál lesz a vége, de nem érdekli. Szerencsére azok vannak többen, akik bevallják: alkoholisták, és szeretnének ebből a gödörből kijutni. Nem tőlünk, orvosoktól függ, hogy sikerül-e valakinek megszadulnia az alkoholtól, hanem a betegektől. Attól, hogy akar-e még kezdeni valamit az életével. S mi az A.A.? Anonim Alkoholisták önsegítő szervezete, amelynek 1993-ban már 89 ezer csoportja volt szerte a világon, s mintegy 2 millió tagja. 1935-nyarán vetődött fel az első A.A.-csoport megalakításának ötlete egy tőzsdés és egy orvos beszélgetése közben az Ohio állambeli Akronban. Első páciensük, egy reménytelen eset azonnal felépült, s ő lett a harmadik tag. Diadalutat járt be ez a „mozgalom”, s azóta is eredményesen foglalkoznak az alkoholisták alkoholista társukkal. Eredményesebben, mint a nem alkoholisták. Ezért javasoljuk a kórházból kikerülő betegeknek, hogy járjon A.A.-csoportba. A debreceni csoportnak olyan tagja is van, aki már 23 éve nem iszik. Ellenben még mindig alkoholistának tartja magát (s persze igaza van), ennyi idő után is fontosnak tartja gyűlésekre járni.



Fogarasi Simon