A Hajléktalanokért Közalapítvány arra kéri Herczog László szociális és munkaügyi minisztert, hogy nyissák meg a krízisalapot a hajléktalanok számára – közölte Vecsei Miklós, az alapítvány kuratóriumának elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A miniszternek írt levélben kiemelték: az elmúlt hetek világossá tették, hogy a válság „megrendítette a társadalom legalsó rétegeinek lakhatási biztonságát, (...) elsősorban az alkalmi munkavállalási piac rohamos szűkülése miatt sokan vesztik el lakhatásukat”. „A családok, családtöredékek elhelyezése meghaladja lehetőségeinket” – tette hozzá az alapítvány.
Vecsei Miklós a sajtótájékoztatón rámutatott arra: a 2010-es költségvetés kevesebb támogatást biztosít számukra, mint az idei, munkatársaik már most jelzik, hogy egyre kevésbé bírják a feladatokat ellátni, mert egyre több ember él az aluljárókban.
A kuratórium elnöke arra kért mindenkit: „álljanak meg, ha veszélyben lévő embert látnak”, hívjanak mentőt vagy hívják a hajléktalanellátó diszpécserszolgálatát. Mint mondta, a televíziós csatornákon levetítenek egy rövidfilmet, hogy felhívják a figyelmet erre a veszélyre.
Az eseményen Kozma Imre, az idén 20 éves Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke hangsúlyozta: minél több embernek éreznie kell a felelősséget a másik iránt, és erre karácsonykor is emlékeztetni kell.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…