Kerékpárokat és kerékpártámaszokat nyertek azok a települések és munkahelyek, amelyek példamutató intézkedéseikkel és kezdeményezéseikkel segítik a kerékpározás minél szélesebb körű elterjedését.
A Kerékpáros Magyarország Program keretében nyáron kiírt pályázatok során 16 pályázó település közül 10, és 35 pályázó munkahely közül 19 bizonyította kerékpározás iránti elkötelezettségét, és nyerte el a kerékpárosbarát címet.
A díjakat Dr. Oláh Lajos, a KHEM államtitkára, Németh Imre, a KvVM osztályvezetője és Pataki Ibolya, a KMSZ főtitkára közösen adta át a nyerteseknek december 22-én, a közlekedési minisztériumban tartott ünnepélyes eredményhirdetésen.
A közlekedési és a környezetvédelmi tárca olyan településeket díjazott, amelyek településrendezési tervében a kerékpározás feltételeinek fejlesztése kellő hangsúllyal szerepel, a kerékpáros infrastruktúra minősége példaértékű, illetve a szemléletformálás akár kampányokban, oktatási programokban is megtestesül. A munkáltatók értékelésekor többek között a megfelelő munkahelyi kerékpáros infrastruktúra megléte, valamint a munkavállalók kerékpározásra ösztönzése jelentett előnyt.
A pályázatok értékelésében a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ), mint a magyarországi kerékpáros szervezetek ernyőszervezete és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ vett részt és szakmai tudása valamint tapasztalatai alapján ellátta a megfelelő civil ellenőrzési feladatokat a pályázatok elbírálása során.
A többszázezer forint összértékű jutalmakat a KMSZ szponzora, a MasterCard ajánlotta fel a településeknek szóló pályázatok esetén a nagyközség, város és megyei jogú város kategóriák győzteseinek, illetve a munkahelyeknél a kisvállalkozás, a közepes vállalat, nagyvállalat és non-profit szervezet/közintézmény kategóriák legjobbjainak.
Dr Oláh Lajos államtitkár az ünnepségen felhívta a figyelmet arra, hogy „a kerékpározás minél szélesebb körben történő elterjesztése környezetvédelmi szempontból is kiemelten fontos, és ehhez a kormányzat, az önkormányzatok, a vállalatok és a civil szervezetek összefogására, közös munkájára van szükség”.
|
A Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely 2009. évi pályázatainak győztesei |
|
|
Kategória |
Díjazottak |
|
Települések |
|
|
Község |
Harta Nagyközség (kategória-győztes) |
|
Város |
Mórahalom (kategória-győztes) |
|
Város |
Békés Város |
|
Város |
Dévaványa Város |
|
Város |
Dombóvár Város |
|
Város |
Makó Város |
|
Város |
Nagykálló Város |
|
Város |
Szarvas város |
|
Város |
Tamási Város |
|
Megyei Jogú Város |
Eger Megyei Jogú Város (kategória-győztes) |
|
Munkahelyek |
|
|
Kis vállalkozás |
Szarvasi Gyermekélelmezési Non-profit Kft. (kategória-győztes) |
|
Bogármérnökség Bt. |
|
|
EU Edge Kft. |
|
|
Közepes vállalat |
evopro Kft. (kategória-győztes) |
|
AAM Tanácsadó Zrt. |
|
|
Nagyvállalat |
Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (kategória-győztes) |
|
EGIS Gyógyszergyár Nyrt. |
|
|
Non-profit/ közintézmény |
Városi Kollégium, Mosonmagyaróvár (kategória-győztes) |
|
BKMÖ Bajai Közoktatási Intézményes és Gyermekotthona |
|
|
Bp. III. ker., Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata |
|
|
Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Egységes Módszertani Intézmény, Speciális Szakiskola és Kollégium |
|
|
Kistelek Környéki Települések Többcélú Társulása |
|
|
Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetség |
|
|
Magyar Újságírók Országos Szövetsége |
|
|
Menhely Alapítvány |
|
|
pusztaszabolcsi Manóvár Óvoda |
|
|
pusztaszabolcsi Zsiráf Óvoda |
|
|
Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központja |
|
|
váci Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének, Zrínyi utcai Bölcsődéje és Speciális Csoportja |
|
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…