Jó tél a hajléktalanoknak

Belföld

2009. december 31. csütörtök, 08:16

Írta: http://nol.hu

0 Hozzászólások

A szociális tárca államtitkárának évértékelője, és amit a nincstelenek gondolnak róla, Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára a hajléktalanellátás helyzetéről tájékozódott a Budapesti Módszertani Szociális Központban, közismertebb nevén a Dózsa György úti szállón, majd sajtótájékoztatón számolt be az ágazat téli feladatairól. Három budapesti hajléktalant arra kértünk, reagáljanak a tájékoztatón elhangzottakra.

Korózs Lajos államtitkár látogatóban a Dózsa György úti hajléktalanszállón

Szabó Bernadett

Tetszőlegesen kiválasztott interjúalanyainkban (a sorsközösséget leszámítva) nem sok a hasonlóság. Két férfi és egy nő, mindhárman több mint egy évtizede saját bőrükön tapasztalják, mennyire problémaérzékeny a gondozásukra létrehozott intézményrendszer. Lorbert László 53 éves volt bányász és üvegfúvó, most gyógyíthatatlan tüdőbeteg, épp a leszázalékolásról döntő bizottság határozatát várja. Ha megjön a papírja (és a pénze), a Mátrába készül, a tüdőszanatóriumba szeretne bekerülni. Pál Sándornét tizenhat éve zavarta el otthonról a férje, akinek a nevét azóta is viseli. Az asszony, egykori gyári meós, majd idős rokonait éveken át otthon ápoló háztartásbeli, az elmúlt tizenhat évet öt különböző szállón töltötte, ezek közül a RÉS Alapítvány Podmaniczky utcai női éjjeli menedékhelyét rangsorolja az első helyre, mert ott nemcsak mosni és fürdeni lehet, de WC-papírt, papír zsebkendőt és a női higiéné kellékeit is kellő mennyiségben rendelkezésre bocsátják. A dicsért szálló hajléktalanszlengbeli besorolása: fapados, az intézmény este hattól reggel nyolcig tart nyitva.

Vadász Ferenc volt rendőr, kutyakiképző, műszerész és ökölvívó tizenöt évet húzott le otthona elvesztése után úgy, hogy idén őszig egyetlen szállón sem fordult meg. Több mint tíz évig egy angyalföldi templom kertjében, a melléképületben húzta meg magát, a szállásért gondnoki és kertészi munkával fizetett. Sajátos kapcsolatának egy durva felfázásból kialakult, műtétet igénylő sérvei vetettek véget, a hatvanéves férfi most a Hajléktalanokért Közalapítvány lábadozónak nevezett intézményében gyógyul.

Az államtitkár tájékoztatóján elhangzott információkat az egyszerűság kedvéért három kérdés köré csoportosítottuk.

1. Korábbi hírek szerint ezen a télen a szokásosnál gyorsabban megteltek a szállók, az intézmények alig győzik a rájuk nehezedő terhelést. Tényleg olyan nagy a zsúfoltság?

– (Lorbert László) Nem szeretek hajléktalanszállókon lakni. Tizenkét éve Pécsett bementem a szállóra, ott gyakori volt a hangoskodás, verekedés. Engem is megtalált egy kötekedő alak, késsel jött nekem. Bányász voltam, nem vagyok se gyenge, se ijedős. Elkaptam a kezét, a saját késével szúrtam le. Azt mondták, túlléptem a jogos önvédelmet, hat év börtönt kaptam érte. Négy és fél évet ültem, feltételesen szabadlábra helyeztek. Talán megérti, hogy azóta kerülöm a szállókat. Gyógyíthatatlan tüdőbeteg lettem, nem bírtam a pécsi levegőt, öt éve Vácra költöztem. Ismerőseimnél egy kerti épületben húztam meg magam. Pénzem nincs, dolgozni nem tudok, mert fulladok. Ősszel először volt olyan érzésem, hogy ha ott maradok egyedül, a fűtés nélküli kis házban, nem érem meg a tavaszt. Októberben idejöttem a szállóra, bekopogtam és segítséget kértem. Felvettek egyből.

– (Pál Sándorné) Rengeteghajléktalant ismerek, mindenféle ember van közöttük. Hogy többen lennének-e, nem tudom. Ami engem illet, tizenhat év alatt talán ha három napot aludtam az utcán, most is jó helyem van.

– (Vadász Ferenc) Tizenötéven át úgy voltam hajléktalan, hogy sem szállót, sem ingyenkonyhát nem láttam belülről. Két sérvműtét között most vagyok először szállóvendég. Panaszkodni nem fogok, de a hajléktalanok fiatalabb generációjáról nincs túl jó véleményem, mintha többen menekülnének az italhoz, mint az én generációm tagjai tették. Hatvanéves vagyok, dolgozom, vigyázok az egészségemre. Furcsa látni, hogy huszonéves emberek, sebet csinálnak a lábukon, hogy olyan intézménybe kerülhessenek, ahol nappal is bent maradhatnak.

(Korózs Lajos: A téli időszakban ezerkétszáz férőhellyel emeltük meg az intézmények kapacitását, az éjjeli menedékhelyeken és szállókon összesen 8560 férőhelyünk van, a nappali melegedőket átlagosan 7543 fő veszi igénybe, a népkonyhákon napi 7713 adag étel készül. Szolnokon a férőhelyek fele üres, Vas megyében viszont 120 százalékos az intézmények kihasználtsága. Budapesten 90-95 százalékos telt ház van, ami az országos átlagnak felel meg.)

2. Mennyiben más ez a tél, mint a többi? Érzik-e a saját bőrükön a válság hatását?

– (Lorbert László) Egyik télolyan, mint a másik. A különbség az, hogy gyorsabban fulladok mint korábban, dolgozni már nem tudok, pénzem meg egyáltalán nincs. De nem panaszkodom, itt megkapok mindent, amire szükségem van.

– (Nagy Sándorné) Nem tudok mit hozzáfűzni. Az összes személyes holmim belefér egy szatyorba, ez a válság előtt is így volt.

– (Vadász Ferenc) Félnehézsúlyban bokszoltam, 78 kiló volt a súlyom. Amikor hajléktalan lettem, felhíztam 150 kilóra, mert a munka miatt sokat ettem, de már nem tudtam odafigyelni rá, hogy mit. A volt sportorvosom segített visszafogyni, míg élt, segített, hogy a lehetőségekhez képest egészségesen éljek, és például a súlyom is rendben legyen. Itt a lábadozóban háromszor kapunk enni, de kissé egyhangú a menü. Ami azt illeti, odakint jobb kaján éltem.

(Korózs Lajos: Az idei tél újdonsága, a H1N1 influenza elleni védőoltás, amit eddig kétezer hajléktalan ember számára biztosított térítésmentesen az ÁNTSZ. A rendszer rugalmasságát mutatja, hogy a védőoltást papírokkal nem rendelkező hajléktalanok is megkapták, a tajkártya pótlása ráért az injekció után is. 2009-ben egyébként 6,7 milliárd forint állt a hajléktalanokat ellátó rendszer működtetésére, amit 630 millió forinttal egészítettünk ki két közalapítványon keresztül, az ellátás folyamatosságának biztosítására pedig 30 milliót elkülönítve kezel a Hajléktalanokért Közalapítvány, hogy pénzhiány miatt senki ne maradjon ellátás nélkül.)

3. Hogyan működik a jelenlegi ellátórendszer?

– (Lorbert László) A rendszer egészét mi nem látjuk. Én azt látom, hogy a szállókon néha nagyon keserves a kényszerű együttlét, én, ha tehetem, kerülöm a sorstársak közelségét, nehogy még egy hatéves börtönbeutaló legyen a vége. Betegségem ellenére terveim vannak, ha elhagynám magam, egész nap egy oxigénmaszk alatt feküdnék, de nem teszem, inkább elfoglalom magam valahogy, míg a rokkantnyugdíjra várok. Van itt a folyosón egy betlehemi kapu papírból, azt kilencezer egyformára hajtott papírcsíkból ragasztottam össze.

– (Pál Sándorné) Én nemakarok senkivel összetűzésbe kerülni, kijövök mindenkivel a szállón. Változtatni úgysem tudok rajta, inkább alkalmazkodom a helyzethez. Megtanultam, hogy ne azon bánkódjak, ami nincs. Így lesz elviselhető ez a fajta élet.

– (Vadász Ferenc) Nyugdíjasvagyok, érzékenyen érintett a tizenharmadik havi nyugdíj elvonása. Szerintem egyre kevesebb a pénz, ezért kapunk annyi főzeléket és konzervet.

(Korózs Lajos: A téli kríziskezelés az országban mindenhol intézményes keretek között működik, néhány helyen, mint például a BMSZK-ban, pedig kifejezetten magas színvonalú munkát végeznek. Az országban nincs olyan város, ahol ne jutnának ellátáshoz a hajléktalanok, karácsony előtt pedig korábban példátlan társadalmi szolidaritást tapasztaltunk. Soha ennyi civil szervezet és magánszemély nem próbált még segíteni a hajléktalanokon.)