Belföld

altHerczog László szociális és munkaügyi miniszter továbbra is kéri a lakosság fokozott figyelmét a kihűléses halálesetek megelőzéséért, amely az enyhébb téli napokon is komoly veszélyt jelent – közölte a szaktárca sajtóosztálya pénteken az MTI-vel. A szaktárca azt is kéri, hogy a probléma kezeléséhez eszközökkel rendelkező megyei és települési önkormányzatok, a mentőszolgálat és a rendőrség munkatársai, a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatást nyújtó szervezetek szakemberei települési szinten hangolják össze tevékenységüket, ha szükséges, hozzanak létre rendkívüli figyelőszolgálatot.

Közleményében a minisztérium kitér arra, hogy különösen nagy veszélyben vannak az utcán élő hajléktalanok és a saját, sok esetben fűtetlen lakásukban élő, nehezen mozgó, többnyire idős emberek. Árulkodó jel lehet a nem füstölő kémény, ha a szomszédot nem látják tüzelőt bevinni, ha az egyébként takarékos idős embernél folyamatosan ég a villany és jó ideje nem látni kimozdulni a lakásból.

Mindenképpen segítségre van szükség, ha fekvő, mozdulatlan vagy reszkető, esetleg ittas hajléktalan emberrel találkozik valaki. A tárca kéri, ha valaki olyan emberről tud, akit bármilyen okból kihűlés veszélyeztet, kérjen segítséget az ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es telefonszámon, vagy a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain, illetve a polgárőrségen.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com