Belföld

Bár az időjárás enyhült, Dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszter továbbra is kéri a lakosság fokozott figyelmét a kihűléses halálesetek megelőzése érdekében, amely az enyhébb téli napokban is komoly veszélyt jelent.

A kihűléses halálesetek elkerülése érdekében továbbra is nagyon fontos, hogy fokozottan figyeljünk a környezetünkben élőkre. A tragédiák megelőzésében mindenkinek megvan a maga szerepe, minden aprónak tűnő segítség óriási jelentőségű.

Kérjük, hogy a probléma kezelésében hatáskörrel és eszközökkel rendelkező megyei és települési önkormányzatok, a mentőszolgálat és rendőrség munkatársai, a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatást nyújtó szervezetek szakemberei települési szinten hangolják össze tevékenységüket, ha szükséges, hozzanak létre rendkívüli figyelőszolgálatot.

Különösen nagy veszélyben vannak az utcán élő hajléktalan emberek és a saját, sok esetben fűtetlen lakásukban élő, nehezen mozgó, többnyire idős emberek. Árulkodó jel lehet a nem füstölő kémény, ha a szomszédot nem látjuk tüzelőt bevinni, ha az egyébként takarékos idős embernél folyamatosan ég a villany és jó ideje nem láttuk kimozdulni a lakásból. Mindenképpen segítségre van szükség, ha fekvő, mozdulatlan vagy reszkető, esetleg ittas hajléktalan emberrel találkozunk.

Ha olyan emberről tudunk, akit bármilyen okból kihűlés veszélyeztet, kérjünk segítséget az ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es telefonszámon, vagy az alább felsorolt, a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain vagy a polgárőrségen.

Diszpécserszolgálatok telefonszámai:

Budapest (Budapest, Pest megye)
Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálat, Budapest 1/338-41-86

Tatabánya (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye)
Utcai Szociális Segítők Egyesülete, Közép –Dunántúli Regionális Diszpécserszolgálat, 34/511-028,

Zalaegerszeg (Győr-Moson-Sopron, Vas,Zala megye)
Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete,
Regionális Diszpécserszolgálat, 92/323-000,

Pécs (Baranya, Somogy, Tolna megye)
Támasz Alapítvány
Dél-Dunántúli Regionális Diszpécserszolgálat, 72/233-169,

Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén,Heves, Nógrád megye)
Magyar Vöröskereszt
Észak-Magyarországi Regionális Diszpécserszolgálat, 46/323-260,

Nyíregyháza (Hajdú-Bihar,Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Periféria Egyesület
Észak-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálat, 42/504-618,

Kecskemét (Bács-Kiskun, Csongrád,Békés megye)
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Dél-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálat, 76/485-582.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com