Belföld

A rendkívüli hidegre való tekintettel több intézkedést is hozott a kormány: többek közt azt kérte az önkormányzatok és a közintézmények vezetőitől, nyissák meg a hajléktalanok nappali fogadására alkalmas helyiségeket, és lehetőség szerint biztosítsanak meleg teát a rászorulóknak. Szollár Domokos csütörtökön az MTI-nek elmondta: a kormány felkérte a MÁV vezetését, hogy a nagyobb városokban, így Budapesten is, tegye lehetővé - az elmúlt években már bevált gyakorlat szerint - egy-egy váróterem nappali nyitva tartását a hajléktalan emberek számára. Az állami tulajdonú erdőgazdaságoktól pedig azt kérték, biztosítsanak lehetőséget, hogy a rászorulók ingyenesen gyűjthessenek tűzifát.

Tájékoztatása szerint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ötmillió forinttal támogatja a Hajléktalanokért Közalapítvány azonnali beavatkozásokat lehetővé tevő alapját annak érdekében, hogy az utcai szociális munkát segítő eszközöket vásároljanak, illetve hogy a nappali melegedőket hétvégén és éjszaka is tartsák nyitva.

A honvédelmi tárca napokon belül meleg takarót, ruhát biztosít a rászorulóknak - közölte.

Szollár Domokos felhívta a figyelmet arra: a kihűléses halálesetek elkerülése érdekében továbbra is nagyon fontos, hogy fokozottan figyeljünk a környezetünkben élőkre. Azt kérte, hogy aki tud olyan személyről, akit a saját lakásában fenyeget a kihűlés veszélye, forduljon segítségért a helyi önkormányzathoz, de segítséget lehet kérni az ingyenesen hívható 104-es, 107-es vagy a 112-es telefonszámon, vagy a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain, illetve a polgárőrségeken.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com