Belföld


"Fűtött utca" várja a hajléktalanokat
A rendkívüli időjárás miatt megnyitotta várótermeit a MÁV a hajléktalanok előtt. Közleményük szerint az intézkedés visszavonásig érvényes. A nappali melegedők éjszaka is nyitva maradnak több szervezetnél is, a kormány erre külön támogatást is biztosít a Hajléktalanokért Közalapítványnak. Hogy mi jelenthet végső megoldást a hajléktalanság felszámolására, arra nem kaptunk választ, de ötletei vannak a szervezeteknek. A Menhely Alapítvány szerint földet kellene vásárolni nekik adományból, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője szerint azonban egy kempingszerű hely lehetne megoldás. Nyitva állnak a vasúti várótermek a hajléktalanok előtt. A rendkívüli időjárás miatt oda is betérhetnek melegedni a fedél nélküliek. A kormány még csütörtökön kérte a MÁV-ot erre az intézkedésre, amíg tart a rendkívüli hideg. Hogy mit jelent az enyhülés, mikor zárnak be újra a várótermek, azt nem tudni, mindenesetre éjszaka betérhetnek a rászorulók a MÁV ügyfélszolgálatosa szerint.

A Menhely Alapítvány két nappali melegedőjét – a Kürt utcait és a Murányi utcait – nyitotta meg a napokban éjszakára is, és péntektől egy harmadik nappali menedékhely is várja a rászorulókat sötétedés után. Matlári Ferenc szóvivő lapunknak elmondta: akad olyan melegedőjük, ahol pótmatracokat terítettek le a folyosóra, a fürdőben és a vécékben is. Szerinte a hajléktalanság megoldására jó ötlet lehet, ha adományokból vásárolnának nekik földet, ahol ugyancsak adományokból építenének könnyűszerkezetes házat, természetesen a segítségükkel. Hozzátette: szó van ugyan egy kempingszerű helyről, de szabályok ott is lennének, így szerinte nem lenne nagy különbség a hajléktalanszállókhoz képest. Aki a szállóra nem ment be, az a kempingbe sem fog. Az uniformizált tömegmegoldások nem sokat jelentenek – jelentette ki a szóvivő.

Az éjjeli menedékhelyek 100-150 százalékos kihasználtsággal működnek országszerte, de még így is vannak hajléktalanok, akik inkább az utcán éjszakáznak. A szociális munkások megerősített szolgálattal próbálják őket megvédeni a fagyhaláltól.

Ezt erősítette meg az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője is. Iványi Gábor lapunknak elmondta, hogy nagyjából 600 ágyat tudnak biztosítani a hajléktalanoknak. Ezen kívül van egy „fűtött utca” elnevezésű épületük is, amely valójában egy zárt szerelőcsarnok. Itt egészségügyi ellátást is biztosítanak, 200 ágy áll a rászorulók rendelkezésére. Az egyesület vezetője szerint a három éve felvetett ötlet, miszerint fűtött sátrakat kellene felállítani a hajléktalanoknak, semmiképpen nem megoldás. Egyrészt mert embertelen a rászorulókkal szemben, másrészt szerinte a fűtést sem lehetne megoldani, hiszen óriási kapacitással kellene működnie a rendszernek. Hozzátette: a Menhely Alapítvány szóvivője által említett kempingszerű hely kialakításával meg lehetne oldani a hajléktalanok helyzetét, ahol szociális munkát is biztosítanának az egészségügyi ellátás mellett. Akkor talán – ahogy fogalmazott – nem kellene szorongó szívvel várni, hogy ezek az emberek megérik-e a másnapot.

A kormány megoldásként azt kérte az állami tulajdonú erdőgazdaságoktól, biztosítsanak lehetőséget, hogy a rászorulók ingyenesen gyűjthessenek tűzifát. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a szociális tárca ötmillió forinttal támogatja a Hajléktalanokért Közalapítvány azonnali beavatkozásokat lehetővé tevő alapját annak érdekében, hogy az utcai szociális munkát segítő eszközöket vásároljanak, illetve hogy a nappali melegedőket hétvégén és éjszaka is nyitva tartsák. Hozzátette: a honvédelmi tárca napokon belül meleg takarót, ruhát biztosít a rászorulóknak. Szollár Domokos felhívta a figyelmet arra: a kihűléses halálesetek elkerülése érdekében továbbra is nagyon fontos, hogy fokozottan figyeljünk a környezetünkben élőkre. Azt kérte: aki tud olyan személyről, akit a saját lakásában fenyeget a kihűlés veszélye, forduljon segítségért a helyi önkormányzathoz, de segítséget lehet kérni az ingyenesen hívható 104-es, 107-es vagy a 112-es telefonszámon vagy a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain, illetve a polgárőrségeken. A szociális munkások a mostani, úgynevezett krízisidőszakban azokat is felkeresik, akik a saját otthonukban vannak veszélyben, ha tudnak a rászorulókról. A diszpécserszolgálatok országszerte a nap 24 órájában riaszthatók.
Tomázy Adrienn

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com