Szigorú telünk van az idén, a nagy hideg országosan több mint nyolcvan áldozatot szedett már. A fagyási sérülésekről nem készült statisztika. Tévednek, akik azt gondolják, hogy fagyásos sérüléseket csak sarkkutatók, vagy hegymászók szerezhetnek. A fagyás enyhébb formái egyáltalán nem ritkák a városlakók között sem. - A nagy hideg beköszöntével egyre többen fordulnak hozzánk fagyásos problémákkal - tudtuk meg dr. Hardicsay Klára bőrgyógyász-kozmetológus szakorvostól. - Szerencsére ritkán súlyosak a sérülések, de nem lehet ezeket sem elhanyagolni. A leggyakoribb probléma az úgynevezett fagydaganat, amelynek tipikus tünete a hideg, kipirosodott, fájó testfelület, amely súlyosabb esetben meg is dagad. Leggyakrabban a végtagokon, elsősorban a lábon jelentkezik. A legveszélyeztetettebb a középkorosztály, illetve azok, akiknek a vérkeringésével problémák vannak. Különösen a cukorbetegeknek kell nagyon óvatosnak lenniük. Fiatalok is vannak a páciensek között, náluk a szűk, hegyesorrú, vékony lábbelik miatt alakul ki a fagydaganat. A rossz életkörülmények is kedveznek a probléma kialakulásának, elsősorban a hajléktalanok érintettek - mondta dr. Hardicsay Klára. Fagyáskor a test a hideg ellen nem kellően védett egyes részei jól körülhatárolt területen túlhűlnek, és a szövetek kisebb-nagyobb mértékben károsodnak. Különösen a kiálló testrészek, az ujjak, lábujjak, orrok és fülek veszélyeztetettek. A hideg hatására a sejtek között jégkristályok képződhetnek, amelyek növekedve megsértik, kiszúrják a sejtfalakat. A sérülések a hajszálerekben véralvadáshoz és trombusképződéshez vezetnek, így a szomszédos területek vérellátása is sérül. A kisebb fagyások felengedés után égési sebekhez hasonlóan viselkednek. A bőr felszíne elhal. Ha fennáll a fagyási sérülés gyanúja, a sérültet azonnal meleg helyre kell vinni, ha ez nem lehetséges, az érintett területet be kell takarni. A fagyott testfelszínt lassan, fokozatosan kell fölmelegíteni, de csak akkor, ha nem áll fönn az újrafagyás veszélye. A fájdalmas és érzéketlen hideg területet egyáltalán nem szabad dörzsölni, különösen hideg hóval nem, nehogy még nagyobb sérülést, a piszkos hóval esetleg tetanuszos fertőzést okozzunk. A hideg másik - könnyen végzetessé váló - hatása a kihűlés. Ez akkor fordul elő, ha hideg környezetben a megfelelő védőruházat és táplálék nélkül hosszabb ideig mozdulatlan marad valaki, vagy elalszik. Ilyen dolog eltévedt, szerencsétlenül járt, kimerült emberekkel, hegymászókkal, turistákkal, hajléktalanokkal vagy részegekkel fordul elő leggyakrabban, de sajnos ezen a télen sokan fagytak meg saját - fűtetlen - otthonukban. A legveszélyeztetettebbek a rossz keringéssel rendelkező szívbetegek, a cukorbetegek és a vérszegények. Ha kihűlés-gyanús állapotba került valaki, azonnal meleg helyiségbe kell vinni. Amennyiben eszméletlen, próbáljuk meg újraéleszteni. A cél a kihűlt ember mielőbbi újramelegítése. Mivel kihűlésnél felborul a szervezet anyagcseréje, a vércukor leesik, megbomlik a só-víz háztartás egyensúlya, ami ingervezetési zavarok és szívritmuszavarok kialakulásához vezet, ezért az ilyen beteget minél előbb kórházba kell juttatni. Ezért, miután meleg helyre vittük, az első tennivaló a mentők riasztása. A kóros kihűlés kezdeti jelei a hidegrázás és a didergés, a sápadt vagy kékes-szürkés színű bőr, az általános érdeklődés csökkenése (apátia), a rossz döntéshozatal, az enyhe egyensúlyzavar és a bizonytalan járás, a hadaró, érthetetlen beszéd, valamint a kéz és az ujjak ügyetlenné válása. Később a pulzus és a légzés lelassul, álmosság és gyengeség lép fel. A folyamat már viszonylag hamar eszméletvesztéshez vezethet, és ha a kihűlt személy nem részesül sürgősségi ellátásban, idővel életét veszítheti.
Egyre többen fagynak meg az országban
1955 és 2010 között mintegy 7 ezer ember halt fagyhalált a Menhely Alapítvány tanulmánya szerint. Riasztó, hogy közülük 3 ezren a saját lakásukban fagytak meg, a többiek nagyjából fele-fele arányban az utcán, illetve más helyszínen. A KSH nyilvántartása szerint a rendszerváltás óta 835 ember végzetét okozta a kihűlés. Az idei tél több mint 80 áldozata mindenképpen szomorú negatív rekordnak számít.
Hogyan előzhetőek meg a fagyásos sérülések
Dr. Hardicsay Klára azt javasolja, hogy nagy hidegben ne hordjunk szűk lábbelit, ruházatot, kesztyűt! Részben, mert elszorítja az ereket, akadályozva ezzel a vérellátást, másrészt pedig, mert nem hagy helyet annak a szigetelő levegőrétegnek, ami amúgy a bőr és a ruházat között elhelyezkedve melegít. Hidegben a fémek kiváló hővezető-képessége miatt nem javasolt fém ékszerek, egyéb fémtárgyak hordása a testen. Téli túrák alkalmával, vagy síeléskor a megfelelő öltözettel megelőzhetjük az izzadást, ami fokozza a fagyás kockázatát, mivel az izzadt bőrfelszín hőleadása sokkal nagyobb a szárazénál.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…