Belföld

Eddigi legnagyobb értékű adományát adta át szerdán a Tesco Budapesten. Az áruházlánc mintegy tizenegy kamionnyi ruhát és egyéb terméket juttatott el A szegénység elleni küzdelem éve alkalmából a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, akik stratégiai partnerként segítenek az adományok segélyszervezeteken keresztül történő hatékony elosztásában. Az Élelmiszerbank mellett a Magyar Vöröskereszt is részt vesz abban az összefogásban, aminek köszönhetően a lehető legtöbb nélkülöző család kap majd az árukból.

 
A szegénység elleni küzdelem éve alkalmából minden eddiginél nagyobb értékben adott át adományokat a Tesco-Global Áruházak Zrt. szerdán. A mintegy 400 millió forint értékű árut konvojban szállították a Tesco kamionjai a Magyar Élelmiszerbank Egyesület raktárába. Ez a szervezet ugyanis stratégiai partnerként gondoskodik arról, hogy az adományozott áruk országos és helyi segélyszervezeteken, intézményeken keresztül eljussanak azokhoz, akiknek a leginkább szükségük van rájuk.
 
A tizenegy kamionnyi adomány elsősorban ruhaneműkből áll, így a közeljövőben számos rászoruló család örülhet majd új ruháknak. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkatársai az átadást követő napokban rendszerezik az áruházlánc kifutó készleteiből származó árukat, amiket majd nagy országos karitatív szervezetekhez és kisebb helyi intézményekhez, alapítványokhoz juttatnak el. Az adomány hatékony elosztásában részt vesz a Magyar Vöröskereszt is, akik szintén számos jótékony célú programot szerveznek a Tescóval közösen.
 
Az átadáson részt vett többek között Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke, Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, Antal Erzsébet, a Tesco pénzügyi vezérigazgató-helyettese, valamint több országos segélyszervezet vezető képviselői.
 
„A Tesco vállalati felelősségvállalási stratégiájának fontos része, hogy tevékenyen segítsük a környezetünkben élő közösségek életét. A szegénység elleni küzdelem évében az eddiginél is több árut ajánlunk fel a rossz anyagi körülmények között élő családok részére. Bízunk benne, hogy ezzel a mostani adománnyal sokaknak tesszük gondtalanabbá az életét”, mondta el Hackl Mónika, a Tesco külső kommunikációs vezetője.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com