Hajléktalanok, illetve a segélyszervezetek vetették fel az ombudsmannak a bérkoldulás, a koldusmaffia problémáját. Az illetékesek nem tudnak ilyesmiről. A bérkoldulás, illetve a koldusmaffia megfogalmazások azt jelentik, hogy egyes embereket koldulásra kényszerítenek, vagy a koldulásból származó bevételüket elveszik.
Hivatalba lépése óta Szabó Máté több vizsgálatban elemezte a társadalom perifériájára szorult emberek sajátos életviszonyait, és többek között arra is figyelmeztetett, hogy társadalmunk nem szemlélheti közönnyel, kirekesztő módon a jelenséget. Az ombudsmannak nincsenek eszközei a megoldásra, de lehetősége van felhívni a figyelmet a jogi környezet változtatásának szükségességére. Ezért először tájékoztatást kért az Igazságügyi és Rendészeti, valamint az Önkormányzati Minisztériumtól, az országos rendőr-főkapitánytól és a regionális közigazgatási hivatalvezetőktől. Az úgynevezett koldusmaffia létezéséről nincs tudomása sem az illetékes minisztériumoknak, sem a rendőrségnek.
A válaszokból azonban az is kiderült, hogy információhiányról van szó: a jelenlegi statisztikai rendszer nem tartalmazza a „bérkoldulás", illetve a „koldultatásra kényszerítés" fogalmakat. A szabálysértési törvénynek, a bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló országgyűlési határozatnak és kormányrendeletnek sincs olyan rendelkezése, amely elkövetési magatartássá nyilvánítaná a bérkoldultatást, illetve a koldulásra kényszerítést.
Szabó Máté ezzel együtt is szükségesnek látta, hogy utaljon rá: a koldulás szoros összefüggésben áll az állam szociálpolitikájával, foglalkozáspolitikájával, s ezek erkölcsi állapotával. Ugyanis a koldusok közt leginkább hajléktalanok, mélyszegények, idősek, romák, testi és szellemi fogyatékosok, illetve - ezen állapotok kombinációjaként - halmozottan hátrányos helyzetűek találhatók. Ugyanakkor számolni kell az állampolgárok közérzetének és közlekedési biztonságérzetének romlásával, és azzal is, hogy a probléma egyszerre jelent szociális és rendészeti kérdést.
2000 márciusa óta a koldulás önmagában nem jogellenes, de a szabálysértési jogszabályok tiltják a gyermekkel való koldulást - akiknek becslések szint a 90%-a roma -, illetve az úgynevezett zaklató módon való kéregetést. Szabálysértés, ha egy felnőtt gyermeket bujt fel koldulásra, illetve vele együtt koldul. A zaklatás részletes, egyértelmű törvényi szintű megfogalmazása azonban még hiányzik, a szankciók a jogalkalmazó belátása, mérlegelése szerint alakíthatók.
A bizonytalan jogfogalmak alkalmazása veszélyezteti a jogbiztonságot, ami demokratikus államban elfogadhatatlan - jelentette ki az ombudsman. Az pedig újabb adalék, hogy ebben a speciális esetben a szankcióknak amúgy sincs visszatartó hatása. A pénzbírság a nincsteleneken nem hajtható be, a rendőröket pedig az előállítások órákra elvonják a közterületi szolgálattól, mert ezek az ügyek csak a rendőrségi előállítás és jegyzőkönyvezés után kerülnek át az önkormányzati szabálysértési hatósághoz.
Mindezek alapján Szabó Máté felkérte az igazságügyi és rendészeti minisztert a törvényi szabályozás, az érintett kormányrendelet, a fogalmak és a statisztikai szempontok pontosítására. Az országos rendőr-főkapitánynak pedig azt javasolta, találjon megoldást arra, hogy a kolduláson tetten érteket az eljárás azonnali lefolytatása érdekében miként állíthatják a rendőrök közvetlenül az illetékes önkormányzati szabálysértési hatóság elé, valamint fontolja meg egy olyan ingyenesen hívható „zöld szám" bevezetését, amelyen az állampolgárok bejelenthetik a koldulással kapcsolatos észleléseiket, észrevételeiket.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…