Kaposváron pénzbírsággal sújtják azokat, akika város területén guberálnak. Az állampolgári jogok biztosa erről értesülve részletes tájékoztatást kért a város jegyzőjétől, aki úgy válaszolt, hogy az önkormányzat környezetvédelmi és közegészségügyi okok miatt már 1992 óta szankcionálja a guberálást. A hulladékgyűjtőkben guberálók ugyanis kiszórják a szemetet, beszennyezik a környezetet, sértik az ott élők érdekeit, tulajdonhoz való jogukat.
A jegyző szerint nem a köztisztaságot és közegészségügyet sértő magatartást kell legalizálni, hanem a szociális ellátórendszer keretén belül kell segítséget nyújtani a rászorultaknak. A guberálás miatt az elmúlt négy és fél évben több mint 900 feljelentés érkezett. Gyakran előfordult azonban, hogy a szabálysértési eljárást meg kellett szüntetni, mert nem tudták megállapítani a túlnyomórészt hajléktalan személyek lakó- vagy tartózkodási helyét. Szabó Máté országgyűlési biztos jelentésében hangsúlyozta, hogy az önkormányzati rendelet formai szempontból ugyan nem kifogásolható, ám egy demokratikus jogállamban jogszabály, különösen egy önkormányzati rendelet sem tilthat tetszőlegesen bármely magatartást.
Az ombudsman szerint nem sorolható a legitim jogkorlátozási célok körébe a városkép védelme, a helyi lakosok közérzete. Az ilyen szubjektív indokokra alapozott korlátozásokkal ugyanis a közterületen zajló tevékenységek túlnyomó többségét szankcionálni lehetne. Nem igazolható, hogy a közegészség védelmében volna szükséges büntetni a guberálást. A guberálás nem mosható egybe a szemeteléssel: ha valaki közterületen szemetel, akkor azért a magasabb szintű jogszabályban megállapított szabálysértés miatt már önmagában felelősségre vonható, függetlenül attól, hogy maga a szemetelés miben nyilvánul meg. A szemétbe dobott tárgyról lemondtak, az már nem képezi senkinek a tulajdonát, ezért a tulajdonhoz való jog sérelme sem indokolhatja a korlátozás elrendelését. A jogsérelmet súlyosbítja, hogy eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő, általános társadalmi ellenérzésektől sújtott személyeket büntetetnek a guberálás miatt. Ami pedig sok esetben az alapvető szintű megélhetés csaknem egyetlen legális lehetősége, az éhezés alternatívája.
Az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy ha már a szociális ellátórendszer minimálisan sem képes a segítségre, akkor semmiképpen sem a guberálás "illegalitásba" szorítása, üldözése a megfelelő válasz a problémára.Az ombudsman megállapította, hogy a fennálló jogi helyzet miatt sérül az érintettek emberi méltósághoz való joga, ezért felkérte az önkormányzat képviselő-testületét, hogy vizsgálja felül és helyezze hatályon kívül a szabálysértésekről szóló rendeletének vizsgált szakaszát.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…