Közel hárommillió forint értékben keltek el esélyegyenlőségi szolgáltatások a 2010-es Civil Licit aukción az Uránia Nemzeti Filmszínházban, annak ellenére, hogy számos vállalatvezetőnek sajnos le kellett mondania a részvételét a súlyos árvízi helyzet miatt.
Az eseményen így is több mint harminc vállalat vezetője licitált 15 szervezet 15 szolgáltatására. A már harmadik alkalommal megrendezett liciten olyan civil szervezetek által felkínált szolgáltatások kerültek árverésre, melyek az esélyegyenlőség megteremtését segítik elő és a vállalatok számára nyújtanak segítséget a CSR szemléletük fejlesztésében.
A legnagyobb sikert aratta talán a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet szolgáltatása, az aukcióra kínált önkéntes program az induló 180 000 forintos kikiáltási árról 340 000 forintig meg sem állt. Sikeresen szerepeltek még például a nők munkahelyi esélyegyenlőségére, a fogyatékos emberekkel szembeni egyenlő bánásmód megteremtésére és munkához juttatására irányuló programok is.
Úgy tűnik, itthon is kezdik felismerni a cégvezetők
a civil licitek jelentőségét. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a harmadik alkalommal megrendezett liciten már több mint harminc cégvezető vett részt. Bár ez a szám nem tűnhet jelentősnek, érdemes megjegyezni, hogy az előző rendezvény óta fél év telt el, és az árvízi helyzet miatt is sokan kénytelenek voltak távol maradni az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezett eseménytől.
– Nyugat-Európában a civil liciteknek már óriási társadalmi preztízsük van, de itthon is egyre inkább kezdik felismerni a cégvezetők jelentőségüket – mondta el lapunknak Tóth Tünde, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének egyik munkatársa. Ők idén biciklis túrával jöttek el az eseményre, ami az egyik legkelendőbb szolgáltatásnak bizonyult. Tavaly pedig egy óvoda felújítására lehetett a Vöröskereszt kínálatából pályázni, a munkát Szolgáltatóház programjuk keretében hajléktalan embe- rekkel együtt végezték el a licit nyertesei.
Bár a Vöröskereszt tókerülő biciklis túrája a kikiáltási ár közel kétszereséért kelt el, Tóth Tünde szerint mégsem elsősorban az összegről kell beszélni.
– Számunkra az az igazi érték, hogy látjuk, van igény az általunk hozott szolgáltatásokra, és ezúton is népszerűsíthetjük a szervezet alapelveit és
az egészség védelmét – vélekedik. Ahogy fogalmazott: olyan különleges szolgáltatásokat kell elvinni a licitre, melyeket a licitáló cégek is jól tudnak kommunikálni a társadalom felé.
Programok
A liciten felkínált szolgáltatások között van a munkahelyi esélyegyenlőségre, illetve a fogyatékos emberekkel szembeni egyenlő bánásmódra irányuló programok is.
* Interkulturális kompetencia tréning
* Női életpálya-program
* Esélyegyenlőségi és kommunikációs terv készítése
* Alternatív családi nap az elfogadásért
* Falfirka-eltávolító képzés
* Érzékenyítő tréning a fogyatékos emberek elfogadásáért
Segítség hívásra és első kézből
Az 1749-es adományvonal hívásán kívül is vannak lehetőségek arra, hogy az árvízkárosultakon segítsünk. Egy hirtelen ötletként indult, hogy a Vodafone dolgozói kezük munkájával tegyék meg ezt, azonban annál többen csatlakoztak aztán a csapathoz, egyre lelkesebben.
A vodások az érintett területekre való jutáshoz autót, a munkához esőkabátot és gumicsizmát szerveztek maguknak rövid idő alatt egy péntek reggelen, hamarosan pedig már Miskolc felé tartottak. Videokamerát is vittek, hogy megörökítsék a pusztítást, és az árvízvédelemmel is felvették a kapcsolatot annak érdekében, hogy többnapos munkájuk valóban hatékony lehessen.
Fertőtlenítőszert, konzervet és tiszta vizet is bőven vittek magukkal, de a munkahely támogatása is kellett ahhoz, hogy segíthessenek: a HR jóvoltából igazoltan lehettek távol munkájuktól, és százezer forintnyi támogatást is kaptak a Vodafone-tól ahhoz, hogy az árvíz sújtotta területeken élőknek kiosztandó egységcsomagokat állíthassanak össze. A segítők így – helyi segítőjük útmutatása alapján – egyrészt homokzsákokat pakoltak a gátakon Gesztelyen, illetve az általuk összeállított csomagokat osztották Belegrádban, ahova segélyek csak akadozva jutottak el, mivel a települést egy másik falu védelmében elárasztották. Felsőzsolcán két napig járták az utcákat négy-öt autóval, és házhoz szállították a segélycsomagokat, amelyek összeállításában is segédkeztek.
A napi munka végeztével a megmaradt csomagokat Felsőzsolcán egy központi gyűjtőhelyen hagyták, így akkor is segítettek, amikor ők már nem voltak a helyszínen. Emellett az 1749-et hívók, illetve az erre a számra SMS-t küldők kétszáz forinttal segítették az árvíz sújtotta területeken élőket. A május 19-én indított segélyvonalra beérkező hívások után a teljes összeget mindenféle levonások nélkül eljuttatták a károsultaknak. Az adományok a Magyar Vöröskereszt segítségével jutnak el a rászorulókhoz. Az eddig befutott közel hétszázezer hívás és SMS közel száznegyvenmilliós segítséget jelent.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…