A krisnások már nem tudják kifizetni a Sziget költségeit

Belföld

2010. augusztus 17. kedd, 06:28

Írta: http://nol.hu/belfold/20100816-megsarcolt_jotekonysag

0 Hozzászólások

És vele együtt a legelvetemültebb Sziget-lakóknak is kijáró, elfogadó, szelíd mosoly és a lélekborogató zene.

– Pedig én a Szigeten lettem krisnás – mondja Mohana, aki ugyan huszonhat éve Miklósként született, de ma már így szólítja mindenki a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségében.

– Tizennégy évesen anyukám még befizetett a Szigetre, de az ott-tartózkodás további anyagi vonzatai már rám voltak bízva, úgyhogy gyorsan törzsvendéggé váltam, és – mint ez jól látható – a szellemi táplálékként magamhoz vett védikus tanok is maradandó nyomot hagytak az életemben.

Dharmista még bőven Fábián Dóra volt, amikor egy fiatalkori traumatikus élmény végleg eltántorította a húsevéstől: kedvenc birkája végezte gulyásként az asztalon, és jóllehet a rokonság épp a régi ismeretségre hivatkozva kommendálta az ebédet – „egyél, kislányom, Berci nagyon finom lett, meg kell kóstolnod!” –, Dóri soha többé nem bírt lenyelni egyetlen falatot sem, ami állatból származott.

– Hosszú ideig tojáson és sült krumplin éltem, mivel ezt a két ételt tudtam előállítani saját kezűleg, de hamarosan befogadott az egri krisnás közösség, úgyhogy a hajnali meditációk végén becsomagolva várt az általuk készített friss, finom reggeli, amit már a suli padja alatt bontogattam nagyon titokban, nagyon éhesen, nagyjából kilenc óra tájban, és ami nem csak az örökös rántottától szabadított meg.

Az Életet az Életért (Food for Life) közhasznú alapítvány a Hare Krisna-mozgalom humanitárius szolgálata. Mivel a hindu világvallás szerint a könyörületesség alapvető norma, követői arra törekednek, hogy bármely Krisna-templom tíz kilométeres körzetében ne legyen éhező ember. Lévén a budapesticentrumCsillaghegyen, nem kell hozzá GPS, hogy kiderüljön: az Óbudai-sziget körön belül van. Nem jártunk ugyan utána, de a Blaha Lujza téren működő, minden áldott nap meleg ételt osztó kirendeltség már határeset, de az idei árvízkárosultak ellátása már minden topográfiai normán túlmutat. Felsőzsolcán és környékén idén nyáron volt olyan utca és ház, melynek lakói – gáz, víz, villany nélkül – a katasztrófa hetedik napján elsőként a krisnások harminc önkéntesének ezer adag melegétel-adománya révén jutottak élelemhez.

Gandharvika – civil nevén Szilaj Péterné – lelkész, az alapítvány kuratóriumának tagja is a Szigeten találkozott életében először a védikus vallással.

– A közösségben mindenkinek szívügye volt, hogy ahol ennyi, a társadalom minden rétegéből érkező fiatal van együtt, legyünk ott mi is. A Sziget kezdete óta osztottunk ennivalót, hitet, szeretetet. A rászorulókon kívül is, mindenkinek, aki kért belőle. De tudomásul kellett vennünk, hogy a rendezvény egyre drágább. ’97-ben még ingyen kaptunk jegyet a fesztiválra, és ingyen kaptuk a sátorhelyet, de egy évvel később már csak féláron vehettük meg a jelenlétet, két éve pedig mindenkinek teljes árú belépőt és helypénzt kellett fizetnie. Ekkor döntött úgy az egyház vezetősége, hogy nem veszünk részt többé a programban. Igazság szerint ez nem valamiféle elvi döntés volt – egyszerűen nem volt az adományokból, a szimpatizánsok egy százalékaiból élő, amúgy önfenntartó közösségünknek hárommillió forintja a jótékonyságra.

Az ingyenkonyhát többnyire szívesen látják közterületen és jótékonysági rendezvényeken egyaránt. Dharmistának szeme sem rebbent például Kecskeméten, ahol a (szintén mindennapos) ételosztás előtti percekben türelmetlenül pattant ki terepjárójából egy „rászoruló” júzer, aki közölte, menten éhen hal, ha nem kapja meg az ebédjét. De nem érte diszkrimináció a szőrmebundás úriasszonyt sem, aki tányérjával a kezében meghitt társalgásba fogott a hajléktalanokkal. Ugyanis étel nemcsak a financiálisan megroggyant nagycsaládosoknak, a tanyán, világtól elzártan élőknek, a fedélnélkülieknek, a katasztrófa sújtottaknak, hanem mindenkinek jár, aki éhes. Persze, a buliterepeken se mindenütt várnak milliókat az adakozásért cserébe. A fesztiválhelyszínek ugyan elsősorban a túlságosan belefeledkező fiataloknak biztosítanak – nemritkán életmentő – szilárd táplálékot a sok folyadék közepette, de a Krisna-sátrak mindig türelmes, kedves és mosolygós személyzete ráutaló magatartást tanúsít arra is: van élhető élet a pián és a „cuccokon” túl is. Hegyalja (és néhány társa) a megmondhatója, néha többet ér a jelenlét a profitnál.

Mohana idén a Sziget-bejárónál kínálta a Bhagavad-Gitát meg a vega szakácskönyvet némi adomány reményében, be nem jutott, és az őt mindenféle nyelven kérdező érdeklődésére, „és hol van a sátratok?” mindenféle nyelven válaszolta: sehol.