Augusztus utolsó napjaiban budapesti és balassagyarmati hajléktalanok ajándékokat készítettek, majd személyesen adták át azokat a Reménysugár Otthon fogyatékkal élő, 11 fiatal lakójának, akiket egy kivétellel saját rokonaik sem látogatnak. Az önkéntesek azonban nagy szeretettel és nyitottsággal fordultak a fiatalokhoz. Szavak nélkül is megtalálták a hangot azokkal, akik nem tudnak beszélni, és a kerekesszékben ülőket is bevonták a közös táncba, ami akkor alakult ki spontán módon, amikor az egyik bennlakó fiú megmutatta vendégeinek kedvenc zenéit. Az önkéntes akció bizonyította, hogy a leghátrányosabb helyzetű emberek is képesek hozzájárulni valamivel társaik életéhez.
A két napos akció a Kurt Lewin Alapítvány, hátrányos helyzetű csoportokat újszerű módon megmutató 100 legszegényebb programjához kapcsolódott, és a budapesti Rés Alapítvány valamint a balassagyarmati Vöröskereszt közreműködésével jött létre. A résztvevő hajléktalanok hasonló akció keretében a nyár elején Budapesten végeztek önkéntes munkát, amikor saját készítésű süteményeiket osztották szét a pesti járókelők között.
„A társadalom eltérő csoportjainak tagjai sokszor nagyon elszigetelten élnek egymástól, és nincs alkalmuk szerencsés találkozásokra egymással. Ha azonban nem csak abban segítünk nekik, hogy átvészeljenek egy időszakot, és ne haljanak éhen, hanem valóban helyzetbe hozzuk őket, a leghátrányosabb helyzetű csoportok tagjai is bizonyítani tudják, hogy legalább olyan kreatívak és nyitottak tudnak lenni, mint középosztálybeli társaik.” - mondta Illés Márton, a Kurt Lewin Alapítvány munkatársa, aki szerint a demokratikus társadalmi működés elengedhetetlen feltétele, hogy az állampolgárok helyzetüktől függetlenül partnerként kezeljék egymást.
„Az otthonban élő fiatalok számára ez a találkozás fantasztikus élményt jelentett. Valószínűleg még hetek, hónapok múlva is emlegetni fogják. Az otthonban, ahol ez a 11 fiatal él együtt, még nem lehettem tanúja hasonlóan felszabadult, boldog pillanatoknak.” – véli dr. Fehér Edit az intézmény igazgatója.
Az önkéntes akció végén a résztvevő hajléktalanok közül volt, aki úgy nyilatkozott, hogy szeretne a jövőben is visszalátogatni a fiatalokhoz. A Vöröskereszt balassagyarmati vezetője, Bőhm Sándor is úgy tervezi, hogy a két csoport tagjai a karácsonyt is együtt fogják ünnepelni.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…