Belföld

A Város Mindenkié csoport megdöbbenve értesült arról a törvényjavaslatról, amely az építésügyi törvény módosításával lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok kitiltsák a hajléktalan embereket a közterületekről.

A törvényjavaslat részletes indoklása szerint: „szükséges a közterületek rendeltetésével, használatával kapcsolatos részletesebb szabályokat megadni … annak érdekében, hogy a közterületek nem rendeltetésszerű használatának esetkörére (pl. hajléktalanok életvitelszerű ottlakása) az önkormányzatoknak lehetőségük legyen szigorúbb közterületi szabályok és szankciók megállapítására helyi rendeletükben pl. a hajléktalanok kitiltására a közterületekről.”

A Belügyminisztérium javaslata nemcsak azért elfogadhatatlan, mert építésügyi, köztisztasági, és rendészeti ügyként kezel egy szociális problémát, hanem azért is, mert így az önkormányzatok felhatalmazást kapnának arra, hogy a megfelelő szociális és lakhatási intézkedések hiányában a fedél nélkül élő embereket büntessék azért, mert közterületen kénytelen aludni és élni.

Most még van lehetőség arra, hogy megakadályozzuk az embertelen rendelkezés életbelépését. Emeljük fel a hangunkat az ellen, hogy a mindenkori hatalom a társadalom leginkább kiszolgáltatott tagjaiból – jelen esetben a hajléktalan emberekből – csináljon bűnbakot!

Ha egyetértesz velünk, és ki szeretnéd fejezni tiltakozásodat, kérjük, hogy szeptember 10., péntekig írd meg a véleményedet a jogszabály véleményezési oldalán és Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. is!


Ha segítenél, de kevés időd van, az alábbi szöveget vagy ennek egy változatát javasoljuk felhasználni:

„Mint felelősen gondolkodó és cselekvő magyar állampolgár kijelentem, hogy a 2010. szept. 2.-án a Belügyminisztérium honlapján megjelent „Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény, és a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról” című törvényjavaslat 4.§-a számomra elfogadhatatlan.

A XXI. század Európájában megengedhetetlen, hogy a társadalom egyenlőtlenségeinek kárvallottjait hibáztassák és büntessék helyzetükért. Elvárom Belügyminiszter úrtól, hogy a 4. paragrafust törölje a törvényjavaslatból, biztosítsa, hogy a Magyar Köztársaságban egyetlen állampolgár alkotmányos jogai se sérüljenek azért, mert az utcán kénytelen élni, és tegyen lépéseket azért, hogy a hajléktalan emberek üldözése helyett a kormány és az önkormányzatok is a hajléktalanság felszámolásához szükséges szociálpolitikai intézkedések megvalósításán dolgozzanak.”



Üdvözlettel:

Köszönjük, hogy segítesz megvédeni az utcán élő embertársainkat, akik a kampányidőszakban egyre több politikus célpontjává és így napról napra kiszolgáltatottabbá válnak!



Budapest, 2010. szeptember 8.                                                                                                                           A Város Mindenkié csoport

Hozzászólások  

 
+8 #1 Szociális Szakmai SzövetségPataki Éva 2010-09-10 08:02
A Szociális Szakmai Szövetség nevében tiltakozom a hajléktalanság területrendezés ei problémává való leminősítése ellen. Ez a törvénytervezet antihumánus és cinikus, mert otthontalan embereket "eltakarítandó tárgyként" kezel, mert egy súlyos, és tartós szociális problémát köztisztasági, közrendészeti feladatként akar szabályozni. A lehetetlenre nem lehet kötelezni(id: Ferge Zsuzsa), sem azokat, akiknek ezek szerint egy talpalatnyi föld sem jut ebben az országban, sem azokat, akiket emberek üldözésével, állandó elkergetésével bíznak meg, legyen az bármelyik közszolga. A hajléktalanság enyhítésére, megelőzésére számos az érintettek és a társadalom helyzetét,viszo nyát figyelembe vevő javaslat született, azok megvalósításáva l kell foglalkozni. Pataki Éva a Szociális Szakmai Szövetség elnöke
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com