A budapesti aluljárók üzemeltetésének egy kézbe vételét kéri a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány, a szervezetek vezetői szerint így néhány év alatt rendbe lehetne tenni a jelenleg elfogadhatatlan állapotban lévő közterületeket.
Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke és Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön, a Nyugati téri aluljáróban tartott sajtótájékoztatón ismertette a terület rendezésére másfél éve indított mintaprogramjukat.
Lőrincz Norbert a tapasztalatokról beszámolva az MTI-nek elmondta: az utcán élő emberek 70-80 százalékát meg lehetne győzni a segítségnyújtás elfogadásáról, ehhez azonban mindenekelőtt egy olyan személyes szociális diagnózis felállítására lenne szükség, amely egyénre lebontva kínál megoldási javaslatokat a hajléktalanság leküzdésére.
Nem biztos ugyanis, hogy mindenkinek éjszakai menedékhelyre van szüksége, hiszen valakinek támogatott albérletre, vagy munkásszállásra lehet igénye, míg mások esetleg saját lakás birtokában élnek hajléktalanokhoz hasonlóan - húzta alá a szervezet vezetője.
Lőrincz Norbert illúziónak nevezte, hogy az aluljárókból teljesen eltűnjenek a hajléktalanok, ugyanakkor szerinte a mindennapi tisztálkodás, étkeztetés biztosításával elérhető, hogy megjelenésükben megkülönböztethetetlenné váljanak a mindennapi járókelőktől.
Kiemelte: elismerik, hogy a hajléktalanok egy része jelenleg koszos, büdös, viszont az aluljárókból való kitiltásukkal csak azt lehetne elérni, hogy ezek az emberek megfagyjanak a téli időszakban. A hatóságoknak, az önkormányzatnak és a szociális szférának együtt kellene dolgoznia azon, hogy az aluljárókban maradók kulturáltan élhessenek - fűzte hozzá.
Lőrincz Norbert szerint legfontosabb céljuk, hogy minél több hajléktalannal felvegyék a kapcsolatot, ezáltal is informálva őket, hogy milyen típusú segítségekre számíthatnak.
A hajléktalanok megtalálásához, tájékoztatásához, illetve menedékhelyre szállításához legalább egy-egy információs pont felállítására lenne szükség a város nagyobb csomópontjain, továbbá úgynevezett alacsony küszöbű intézményekre is szükség lenne, amelyekbe például az alkohol-, vagy pszichiátriai problémával küzdők is bekerülhetnének - fejtette ki Lőrincz Norbert megjegyezve, hogy egy ilyen helyet legalább az utcán élő hajléktalanok 50-60 százaléka felkeresne.
Vecsei Miklós a Nyugati téri aluljárót "örökbe fogadó" szervezetek munkájáról beszámolva emlékeztetett: a pályaudvar alatti tér a hajléktalansággal kapcsolatos problémák jelképévé vált azt megelőzően, hogy kisebb takarításokkal és a hajléktalanokkal való kapcsolatfelvétellel másfél éve meg nem kezdték munkájukat.
A tér rendezésében nagy segítséget jelentett a Hajléktalanokért Közalapítvány Nyugati tértől 200 méterre lévő szociális csomópontja, amely nappali ellátást, így mosodai, fürdési, valamint postai és csomagmegőrzési lehetőségeket is kínál a hajléktalanoknak, a nap minden órájában elérhető orvosi szolgálat mellett - fejtette ki.
A szeretetszolgálat vezetője elmondta továbbá, hogy ehhez az intézményhez egy az aluljáróban található információs pont kapcsolódik, ahol a hajléktalanok leülhetnek beszélgetni, egy kávé mellet mondhatják el problémáikat, majd szükség esetén innen kereshetik fel az alapítvány Szobi utcai központját.
A "Nyugati téren közel vagyunk ahhoz, hogy megoldjuk a hajléktalanok problémáit, emellett a környezetet is sikerült rendezettebbé tenni olyan filléres költségekkel, mint a virágok kihelyezése, vagy a rendkívül ronda felületek megtisztítása" - mutatott rá.
Vecsei Miklós az "Eddig itt éltem, most itt dolgozom" nevű program eredményeként említette, hogy hajléktalanok segítségével kijavították a tér sérült térburkolatát, miután három hónapig hiába kérték azt a hivatalos szervektől, emellett egy fogyatékosokat foglalkoztató műhellyel, mindössze néhány ezer forintból elkezdték a köztéri kukák felújítását is.
Hozzátette: a Nyugati téren naponta átlagosan 300 ezer járókelő halad át, a mintaprogram eredményeként pedig mindössze 4-5 hajléktalannal lehet találkozni a korábbi 40-50 helyett.
Vecsei Miklós szerint a további rendezés legfontosabb lépése az lenne, hogy a jelenlegi résztulajdonosok - vagyis a kerület, a főváros, a vasúttársaság, illetve a csatornázási művek - helyett egy kézbe kerülne az üzemeltetés, amelyet teljes mértékben fedezni lehetne a kulturáltabb környezet miatt kivetett magasabb bérleti díjakból.
A hajléktalanok helyzete azt követően került az önkormányzati választási kampány egyik központi kérdésévé, hogy a Belügyminisztérium szeptember elején megjelentett törvénymódosítási tervezete szabálysértésnek minősítené és bírságot szabna ki a közterületen lakókra, illetve alvókra.
Tarlós István, a Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltje ezt követően úgy foglalt állást, hogy emberségesen kell megoldani a fővárosi hajléktalanproblémát, ugyanakkor felvetette, hogy az államnak vagy az önkormányzatnak nem kötelessége-e fellépni, ha valaki a segítségnyújtás ellenére "a törvényen kívül" helyezi magát.
Horváth Csaba a szocialisták budapesti jelöltje a hajléktalanokat segítő rehabilitációs és képzési központtal kívánja segíteni a lakáshoz és a munkához jutást, valamint a családegyesítést. Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje közmunkát végeztetne hajléktalanokkal, míg az LMP egy olyan számlát nyitna a hajléktalanoknak, amelyre fővárosi képviselők fizethetnének be egy általuk gondolt összeget.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…