Jövő nyártól lehetőségük lesz az önkormányzatoknak helyi rendeletben a hajléktalanok közterületi kitiltására, amennyiben a kormány elfogadja a Belügyminisztérium (BM) honlapján is olvasható jogszabálytervezetet.
A 2011. május 15-én hatályba lépő módosítás szabálysértéssé nyilvánítaná a közterületi alvást, kérdéses azonban, miképp lehet, lehetséges-e egyáltalán alkalmazni egy ilyen törvényt. Jogászok és szociális szakemberek egyaránt tanácstalanul állnak a tervezet előtt, a szocialisták tiltakoznak.
Közel 3000 ember mindennapjait nehezítheti tovább a BM törvénytervezete, csak Budapesten. Ennyien vannak a fővárosban azok, akik nem akarnak bemenni, vagy nem férnek be a szálláshelyekre, így jobb híján az aluljárókban, pályaudvarokon, parkokban éjszakáznak. Ezeknek az embereknek is csak a fele lenne behozható - magyarázza Pelle József. Ők azok, akik olyan mentális szinten vannak, hogy egyáltalán képesek másokkal együtt élni. A Budapesti Módszertani Szociális Központ igazgatója szerint ma a fővárosban 1000-1500 mentálisan komolyan sérült hajléktalan él, akik csak intenzív szociális munkával megközelíthetőek. "Nehéz velük kommunikálni, csak hosszú munka eredményeként állnak szóba bárkivel. Esetükben nincsenek gyors, csak egyedi megoldások" - mondja Pelle, aki szerint átgondolatlan, hogy csak a hajléktalanokra hivatkozva határozzák meg a közterület nem rendeltetésszerű használatának eseteit.
Az ominózus - az épített környezet alakításáról és védelméről szóló - tervezet körülírja a közterület fogalmát, részletezi annak rendeltetésszerű használatát, majd így folytatódik: az "önkormányzati rendelet a település belterületének (korábbitól) eltérő, engedély vagy megállapodás nélküli használatát szabálysértéssé nyilváníthatja." Erre eddig is lehetőség volt, azonban az indoklásban már így fogalmaznak: az önkormányzatokban külön rendeletben lehetőségük lesz a hajléktalanok kitiltására.
Szerintünk sem normális, hogy emberek az utcákon alszanak, de a lakóhelyhiány rendészeti intézkedéssel nem oldható meg - így Pelle. A fő probléma ugyanis a helyhiány. Ha a budapesti 3000 utcán éjszakázónak csak 10 százaléka szálláshelyigénnyel lépne fel, az máris probléma lenne. Télen tele van az 5000 körüli alvóhely, nyáron 60 százalékos a kihasználtság. Rendszeresen közel 8000 embernek nincs hol aludnia esténként, de 15 ezren vannak azok, akik a különböző ügyfélszolgálatokon, népkonyhákon feltűnnek.
A tervezet számos más problémát is felvet. Az egy adott területről való fizikai kitiltás alkotmányosan aggályos lehet, de az se olyan egyértelmű, hogy ki tekinthető hajléktalannak - értékeli a javaslatot Fazekas Marianna. Az egyetemi docens felteszi a kérdést: ha valaki nem hajléktalan, akkor alhat közterületen? Honnan lehet tudni valakiről, hogy hajléktalan - ezt nem is olyan egyszerű eldönteni. A törvény értelmében a szabadidő-eltöltés lehetséges közterületen; akkor nappal az alvás, vagy a bóbiskolás kizárható lenne ebből? "Az tisztázatlan, hogy a hajléktalanok életvitelszerű ott lakásán kívül mi tekinthető még nem rendeltetésszerű használatnak. Eddig ennek minősült a mozgóárusítás, vagy az utcai vendéglátás is. A sok bizonytalan fogalom lehetőséget ad az önkormányzati önkényre a jogalkotás területén. Különösen kérdéses lehet ez a fővárosban, amennyiben fővárosi szinten nem születik mérvadó szabályozás" - teszi hozzá. A hazai törvények eddig a köztisztasági szabálysértés, a csendháborítás, a koldulás, valamint a közerkölcsbe ütköző utcai magatartást tekintetében - a törvény előtti egyenlőség alkotmányos eszméje szerint - egyformán rendelkeztek a hajléktalanokról és nem hajléktalanokról. Mindenki tevékenysége alapján volt szankcionálható. "A mostani tervezet viszont már külön célcsoportként határozza meg az utcán élőket, ami elfogadhatatlan" - teszi hozzá Fazekas Marianna.
Növelni kell a férőhelyek számát - Pelle szerint ez a legfontosabb. A hatályos rendelkezés szerint legfeljebb 20 fő aludhat egy teremben és minimum 4 négyzetmétert kell emberenként biztosítani - a beruházók pedig a végletekig "ki is használják" a méreteket. A jelenlegi hajléktalanszállók sem ilyen célra épültek, jobb esetben népszállóból lettek átalakítva, rosszabb esetben sörgyári (!) árpatárolóból. "Soha nem volt lehetőségünk egy európai színvonalú szálló építésére, ennek itt lenne már az ideje".
Az ügyben Tarlós István szava döntő lehet. A Fidesz főpolgármester-jelöltje májusban úgy nyilatkozott, hogy Budapest utcáin egy éven belül fel lehet számolni a hajléktalanságot. Ehhez szerinte koedukált szállókat kell létesíteni, a munkaképeseknek pedig közmunkát szervezni. "Akik ezek után is folytatják azt az életmódot, amivel zaklatják az embereket a város funkcionális pontjain, nincs mese, azokat hatósági erővel el kell távolítani " - szögezte le Tarlós, aki emberséges megoldást ígér. Ebben segítségére lesz a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - meg is kerestük az intézményt, hogy pontosabb képet kapjunk, milyen szerepe lesz a folyamatban, ígéretük ellenére azonban nem hívtak vissza minket. A tervezettel kapcsolatban BM-mel is felvettük a kapcsolatot, arról érdeklődve, hogy az indoklásban miért csak a hajléktalanokat említették meg. A tárca azonban szűkszavúan annyit közölt: csak azután adnak tájékoztatást, miután a kormány elfogadta a tervezetet.
Miután "a szabálysértéssé nyilvánítás esetén a végrehajtás feltételrendszerét meg kell teremteni, az erre vonatkozó szabályozást 2011. május 15-vel indokolt csak hatályba léptetni" - áll az indoklásban. Az egyelőre kilátástalannak tűnő helyzetben ez némi optimizmusra adhat okot. Már ha a feltételrendszeren megfelelő mennyiségű szálláshelyet értenek, és nem mást.
Nagy Gergely Miklós / Népszava
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…