Belföld

A belügyminisztérium honlapján korábban megjelent építési törvény módosítás indoklása még kitért arra, hogy azért kellett a közterületen végezhető tevékenységeket felsorolni, hogy ott élni és aludni ne lehessen, a hétfőn parlament elé került törvényjavaslat indoklásában ez már nem szerepel, de az új szabályok ugyanazok.

A javaslat szerint a közterület rendeltetése: a közúti közlekedés biztosítása (út, járda stb.), kikapcsolódás, szórakozás, sport, szabadidő eltöltése, felvonulás, gyülekezés biztosítása, szobor elhelyezése, emlékhely kialakítása, közművek elhelyezése. Önkormányzati rendelet a település belterületének ezektől eltérő - engedély vagy megállapodás nélküli - használatát szabálysértéssé nyilváníthatja.

Ez a szabály teremti meg a lehetőségét annak, hogy a közterületen lakó, alvó hajléktalanok ellen fellépjen a hatóság. Amennyiben a helyi önkormányzat a rendeltetéstől eltérő közterület-használatot szabálysértéssé nyilvánítja, akkor a hajléktalanok bírságolhatók is. A módosítás - egy joghézagot kitöltve - definiálja a szabálytalan építést. A kötelező építési szabályok megsértésével, illetve az engedély nélkül végzett építés tartozik ebbe a körbe. A javaslat megteremti az egységes elektronikus közmű- és nyomvonalas építmény-nyilvántartást. Az alapvető közművek kerülnek bele ebbe a nyilvántartásba, és ezzel csökken a veszélye, hogy azokat - nem tudva a létezésükről - elvágják, megrongálják. Az elektronikus közmű-nyilvántartás ugyanis nyilvános lesz.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com