Tapasztalati szakértőként dolgozik mostantól a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban egy hajléktalan férfi, Balogh Gyula. Most már bérel egy szobát, úgyhogy – ahogy ő mondja – félig-meddig hajléktalan. Előtte 16 évig élt az erdőben, utcán és szállókon. A hajléktalan-helyzet rövid- és középtávú tervének összeállításában segít. Azt mondja: az a cél, hogy legalább egyharmadára csökkentsék az utcán élők számát. A helyettes államtitkár azt mondta: azért kérték fel Balogh Gyulát, hogy tanácsot kérjenek tőle: hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek nem segítik a hajléktalanok helyzetét. Balogh Gyula 16 évig volt hajléktalan, erdőben, utcán és szállókon élt. Ma a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban tapasztalati szakértőként dolgozik. Szinte mindenkit ismer, aki az utcán él. Amikor felkérték, hogy a minisztériumban dolgozzon, nem gondolkodott, azonnal elvállalta. Azt mondta: “a föld felett 10 centivel sétafikáltam, hogy végre sikerült azt elérnem, hogy bekerülhessek, hogy végre a döntéshozatalba is bekerülhessen egy érintett.” Éppen emiatt kérték fel a minisztériumban, mert van tapasztalata. Egyelőre a rövid- és középtávú terv kidolgozásában segít Balogh Gyula egy uniós ajánlás alapján. Azt szeretné elérni, hogy ezáltal – mint például Londonban – egyharmadára csökkenjen az utcán lévő hajléktalanok száma. A tanácsadó szerint az első – rövid távú – cél az, hogy a télen minél kevesebb ember maradjon az utcán. A középtávú tervekben többek között szerepel az is, hogy barátságosabbá tegyék az ellátórendszert. Magyarországon becslések szerint 30-35 ezer hajléktalan él. 10-12 ezren Budapesten. Balogh Gyula most már nem hajléktalan, egy bérelt szobába költözött.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...
Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28
Read moreA Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalank&e…
Nem elég csak közösségi szállást n…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…