Az utcáról a minisztériumba

Belföld

2010. október 29. péntek, 09:29

Írta: http://www.metropol.hu

0 Hozzászólások

Balog Gyula nyíltan kimondja, alkoholizmusa miatt került ilyen helyzetbe. Ma már kigyógyult ebből a betegségből, van fedél a feje felett és évek óta azért dolgozik, hogy segítse az utcán élő embereket.
Erre most minden korábbinál jobb lehetősége lesz Balog Gyulá­nak, hiszen a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában jelenleg tapasztalati szakértőként dolgozik.

Pontosan milyen beosztásban dolgozik most a miniszté­riumban?
– Jelenleg egy tapasztalati szakértői képzésre járok, ennek kapcsán a terepgyakorlatomat végzem a minisztériumban. Állományban tehát nem vagyok, de részt veszek a hajléktalanságból kivezető utat biztosító rövid- és középtávú országos stratégia kidolgozásában.

Sok fedél nélkül élő ember elkerüli a nappali és éjszakai melegedőket, átmeneti szállásokat. Miért van ez így?
– A Város Mindenkié elnevezésű, hajléktalan embe­reket és szakértőket tömörítő munkacsoporttal most dolgozunk egy programon, melyben összegyűjtenénk, milyen változtatásokra lenne szükség, hogy szívesebben menjenek be ezekbe az intézményekbe a rászorulók. Erről a hajléktalanokat kérdezzük meg, fórumot teremtünk szá­mukra. Szükség lenne például zárható szekrényekre, ahová az értékeiket berakhatják. Az éjjeli menedékeken jó volna, ha lennének csomagmegőrzők, hogy ne kelljen egy ott lakónak egész nap batyuval mászkálnia. Az ágyak közé minimum farostlemeze­ket lehetne felállítani, hogy kissé elválasszák egymástól az embereket.

Hogyan juthat el odáig egy ember, hogy már nem is akar változtatni ezen a helyzeten?
A hajléktalan emberek általában azok, akik nem tudtak hirtelen váltani: például olyan 40-50 éves emberek, akik 20 évnyi munka után elvesztették az állásukat. Ők nem azok a típusok, akik, úgymond, feltalálják magukat. Ehhez sok esetben még mentális, addiktológiai problémák is társulnak. De az utcán élő emberek körülbelül egynegyede, egyharmada rendelkezik valamilyen jöve­de­lemmel, kis segítséggel számukra lehetne lak­hatást biztosítani. A minisztérium mellett ön az arca a Hajléktalan Közalapítvány legújabb, szemlélet formáló kampányának is.

Tapasztalata szerint, hogyan viszonyulnak az emberek
a hajléktalanokhoz?
– Van, aki előítéletes, belerúg még egyet a hajléktalanba. A legtöbben azonban közömbösek, egyszerűen becsukják a szemüket, amikor elmennek mellettük. Ha újságot osztogatok, 1000 emberből egy szokta elvenni, az is
általában „törzsvevő”.

Mennyire változtathat ezen a helyzeten egy ilyen kampány?
– 62 helyen vannak kint a plakátok a város­ban, nem tudom pontosan, milyen hatása lesz. Volt, aki megjegyezte, hogy tele van velem Budapest, de volt, aki a minisztériumi munka kapcsán csak annyit mondott, gratulálok. Ez nagyon jólesik. Ugyanis látják, mekkora jelentősége van, hogy bekerültem a döntéshozatal előkészítésébe.

Nem szűnik meg a probléma

Bene Géza, A Város Mindenkié csoport tagja.

A rendelet értelmében egy hajléktalan mit csinálhat közterületen?
– Ez nem csak a fővárostól függ, hiszen az önkor­mányzatok saját maguk szabják meg, mit engednek meg a hajléktala­noknak, és mit nem, de az egységes vezetés miatt nem hiszem, hogy számottevő különbség lesz a kerületek között. Mi úgy értelmeztük, hogy pl. ha egy hajléktalan leül egy padra és a közterület-felügyelő egy óra múlva is ott találja, akkor 30 ezer forintra megbüntetheti, amit ha nem tud kifizetni, a bíróság 30 nap börtönre ítéli.

Hol tudnak akkor az utcán élők lakni?
– Mivel az erdőkből, parkokból is ki vannak tiltva, ezért bemehetnek a hajléktalanszállóra, de ott sem tudnak mindenkit fogadni. Esetleg a város szélén húzzák meg magukat. Ebből is látni, a probléma nem szűnik meg, csak az utcán élők bujkálni fognak, ami még inkább megnehezíti a társadalomba való visszatérésüket.