Belföld

Kolontáron is szeretnének segíteni

A budapesti Vöröskereszt Szolgáltatóház tíz hajléktalan szállón élő munkatársa is segítette az árvíz sújtotta Edelényben a felújítási munkákat. Festéssel, mázolással, nyílászárók javításával járultak hozzá a helyreállításhoz. A Citibank a munkákhoz öt millió forintot adományozott.

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítése mellett folytatja humanitárius tevékenységét az árvíz sújtotta településeken. A szervezet Edelényben három család házának felújítási munkálataival bízta meg a Szolgáltatóház hajléktalan munkatársait, akik előírás szerint napi nyolc órában végezték el a kiosztott munkát, de projekt sikeressége érdekében még túlórát is vállaltak.

„Hajléktalanságban élő munkavállalóink átérzik, mit jelent az, amikor valaki a nehéz körülmények között segítő kezet nyújt számukra. Az árvízkárosultak jelenleg sok esetben rosszabb helyzetben vannak, mint ők maguk, így fontosnak érzik azt a tényt, hogy nekik segítsenek. Ezen kívül a közös, segítő munkának nagyon erős közösségformáló szerepe is van” – mondta Kardos István, Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatója.

A Vöröskereszt Szolgáltatóház egy Magyarországon egyedülálló foglalkoztató program, amely hajléktalanságban élő embereknek kíván segítséget nyújtani a társadalomba való visszailleszkedéshez. „Munkatársaik közül eddig ketten kerültek vissza ténylegesen és tartósan a munkaerőpiacra” – mondta Kardos István. „További eredmény, hogy egy munkatársunk OKJ-s dadus vizsgát tett, további kilenc fő pedig januárban teszi le a bútorasztalos vizsgát, amely után álláskereső tréningen vesznek részt.” A Szolgáltatóház keretein belül jelenleg egy bútorasztalos-műhely és egy takarítói szolgálat működik, amely 10 hajléktalan projektrésztvevőnek ad munkát. A résztvevők által kínált és megtermelt szolgáltatások és termékek a versenypiacon kerülnek értékesítésre. A Szolgáltatóház a foglalkoztatás mellett ötvözi a hajléktalan-ellátás több szolgáltatását, nevezetesen a lakhatási támogatást, a készség- és személyiségfejlesztést is.

A Citibanknál elkötelezetten támogatjuk a helyi közösségeket világszerte és Magyarországon egyaránt, hosszú távú jótékonysági programjainkon felül minden jelentős hazai természeti katasztrófa esetében a károsultak segítségére sietünk, akár pénzügyi adománnyal a cég, a dolgozók és az ügyfelek részéről, akár dolgozóink önkéntes munkája révén. Örülünk, hogy a Vöröskereszt Szolgáltatóházzal együttműködve most olyan program keretein belül sikerül a tavaszi árvíz sújtotta Edelényben a szükséges felújítási munkákhoz hozzájárulnunk, amely a hajléktalanok bevonásával az ő munkához jutásukat is támogatja.” – mondta Hencz Éva, a Citibank közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2117

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:292

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:268

Read more

Belföld

A hajléktalan műhely első talá…

  A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. Az új kezdeményezés résztvevői fontosnak tartották, hogy egymás...

Be the first to comment! 2012 máj. 18 Hits:28

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3323

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com